Ki volt minden idők legjobb amerikai elnöke?
2017. február 21. 13:21 MTI
Abraham Lincolnt tartják minden idők legjobb elnökének az amerikai történészek - derült ki a C-SPAN amerikai közszolgálati televízió frissen közzétett felméréséből, amely szerint George Washingtont a második, Franklin D. Rooseveltet a harmadik, míg a listán idén debütáló Barack Obamát a 12. helyre sorolták a tudósok.
Korábban
A C-SPAN 91 történész véleményét összegezte, akik a 43 korábbi amerikai elnököt rangsorolták tíz szempont alapján. Értékelték egyebek mellett, hogy mekkora volt az elnökök erkölcsi tekintélye, hogyan kezelték a válságokat, milyen teljesítményt nyújtottak a nemzetközi kapcsolatokban, valamint a gazdaság terén. "Ismét a három nagy vezeti a listát, Lincoln, Washington és FDR - ahogy annak lennie kell. Az pedig, hogy Obama 12. helyen debütált a rangsorban, igazán lenyűgöző teljesítmény" - idézte Douglas Brinkleyt, a texasi Rice Egyetem történészét a C-SPAN közleménye.
A közszolgálati televízió korábban 2000-ben és 2009-ben végzett ilyen felmérést történészek körében. A legutóbbi alkalommal ugyancsak a legendás 16. amerikai elnököt, a rabszolgaságnak véget vető Abraham Lincolnt választották a legjobbnak a tudósok, és a második, valamint harmadik helyen szintén Washington és Roosevelt szerepelt. A legjobb ötös mezőny idén Theodore Roosevelt és Dwight Eisenhower nevével teljes.
A januárban leköszönt Obama harmadik helyen végzett a "mindenki számára egyenlő igazság keresése" kategóriában és 39. lett a "kongresszussal való kapcsolat" kategóriában.
Andrew Johnson, Franklin Pierce és James Buchanan az Egyesült Államok történetének legrosszabb elnökeiként végeztek, alacsonyabb helyet szerezve a rangsorban, mint William Henry Harrison, aki mindössze egy hónapig volt hivatalban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.