Kézlevágástól az írek büszkeségéig – 7 híres esemény, amely decemberben történt
2018. december 4. 17:41 Múlt-kor
Korábban
Kr. u. 557. december 14.: Konstantinápolyban megmozdul a föld
Éjfél körül érezték meg az első rezgéseket a birodalmi főváros lakói. Nem volt számukra újdonság a földrengés – néhány hónappal korábban volt a legutóbbi –, ez azonban minden korábbinál rosszabbnak tűnt. Ahogy az épületek is remegni kezdtek, ellepték a levegőt a sikolyok és kiáltások. A korabeli történetíró Agathiasz szerint minden rengést követően „mély, morgó hang, mint a mennydörgés jött a föld gyomrából”, miközben az ég „elsötétült az ismeretlen forrásból emelkedő füstös köd párás leheletével, és tompa fénnyel ragyogott.”
A tömegpánik hatására a lakosok az utcára tódultak, és Agathiasz szerint az ég felé fordították tekintetüket, mintha „ki akarnák engesztelni az istenséget.” A pusztítás azonban tovább folytatódott. „A társadalom rendes felépítményét (…) vad zűrzavarba vetették, és lábbal tiporták.” Amikor eljött végre a hajnal, és vége volt a borzalomnak, „az emberek előjöttek, és köszöntötték egymást, boldogsággal nézve közeli szeretteik arcába, csókolva és ölelkezve és sírva az örömtől és a meglepetéstől.”
A tél hátralevő részében Agathiasz szerint az embereket „szűnni nem akaró kételyek és kitartó félelmek” gyötörték. Sokan isteni büntetésnek látták a katasztrófát, amely saját bűneikre, illetve császárukéra, Justinianuséra érkezett válaszul. A császár megkezdte a számtalan megsérült középület helyreállítását, alig hat hónappal később azonban a Hagia Szophia kupolája beomlott. Az ennek helyére épült kupolát látni napjainkban is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Tengerbiológusként teljesedett ki a háború után Hirohito császár
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap