Léggömbök, léghajók és Zeppelinek Budapest fölött
2021. november 29. 16:40
Korábban
Magyar kísérleti léghajó az Állatkertben
1896. A millenniumi kiállítás miatt kissé háttérbe szoruló Állatkert sem akart kimaradni a látványos légi bemutatók sorából, ezért helyet adott egy magyar gyártású kísérleti léggömbnek.
Az első híradás Stefán Kálmán csáktornyai mérnök melegített levegővel működő találmányáról már a kiállítás kezdete előtt, 1896 januárjában megjelent a Pesti Naplóban:
„Stefán ballonjának szerkezete az eddig épített léggömbökétől teljesen elüt. Hogy csak egyet említsünk, a ballon alsó része a legnagyobb kényelemmel tizennyolc személy számára lesz berendezve.”
A hír igencsak felkelthette az érdeklődést, hiszen az akkori légballonok kosarában legfeljebb néhány ember fért el, azok is csak állva. Nem lehet pontosan tudni, mi valósult meg a nagyszabású tervekből. Sajtótudósítást, korabeli fotót a Stefán-léggömb beharangozott felszállásairól nem sikerült felkutatni.
Egyetlen adat bizonyítja, hogy a zalai feltaláló kikötött léghajóját – ha máshol nem, legalább a földön – megtekinthették az érdeklődők a kiállítás ideje alatt: az Állatkert 8000 koronát könyvelt el a léggömb bemutatásából származó bevétel jogcímén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.