Két őrült, vérszomjas francia tiszttől rettegett Nyugat-Afrika a 19. század végén
2020. július 15. 18:39 Múlt-kor
Korábban
A bukás
Az esetet követően Voulet letépte magáról rangjelzéseit, és bizarr beszédet intézett katonáihoz.
„Immár törvényen kívüli vagyok, megtagadom családomat és országomat. Már nem vagyok francia, fekete törzsfőnök vagyok. Afrika hatalmas, nálam pedig van fegyver, lőszer bőven, és 600 ember, aki szívvel-lélekkel elkötelezett irántam.”
„Birodalmat hozunk létre Afrikában, erős, bevehetetlen birodalmat, amelyet elhagyatott bozóttal veszek körbe (…) Ha Párizsban lennék, én lennék Franciaország ura.”
Az ötletet egyedül Chanoine fogadta lelkesen, a többi francia tiszt csendben lelépett, bizonyosnak véve, hogy Voulet-nak elment az esze. Az afrikai katonák vonakodtak engedelmeskedni a századosnak, miután eltávolította rangjelzéseit, és aggódtak amiatt, hogy családjukat bántódás éri, ha követik, így zendülés vette kezdetét.
A kevés Voulet-hoz hű társukat hamar leküzdötték, és megölték Chanoine-t is, maga Voulet azonban el tudott szökni, és egy közeli faluban talált menedéket. Később megpróbált visszatérni csapataihoz, az őrszem azonban lelőtte.
Az expedíció irányítását végül Paul Joalland hadnagy vette át, Klobb korábbi szárnysegédjével, Octave Meynier hadnaggyal közösen. A továbbra is szolgálni hajlandó szenegáliakkal végrehajtották az eredeti küldetést, azaz a térség pacifikálását: legyőzték Zinder urát, Amadou szárkit, majd két másik, párhuzamosan folyó expedícióval egyesülve a térség utolsó hadurát, Rabih az-Zubayrt is, biztosítva a Csád-medence feletti fennhatóságot Franciaország számára.
A végső siker ellenére azonban az elkövetkező évek során a Voulet-Chanoine expedíció hosszú árnyékot vetett Franciaország gyarmati tevékenységére. A Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregényére emlékeztető események örök figyelmeztetésül szolgálnak arra, mi történik akkor, amikor instabil és végtelen kegyetlenségre képes embereket ruháznak fel szinte korlátlan hatalommal, majd eresztik szabadon őket egy védekezésre képtelen lakosság körében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap