Forró magyar őszök

Kesztyűs kézzel bántak a terroristákkal a viktoriánus Nagy-Britanniában

2016. január 11. 18:05

A novemberi párizsi terrortámadások következtében – érthető módon – Európa-szerte megnőtt a hasonló akciókkal szembeni félelem. Londonban legutóbb 2005 júliusában hajtottak végre robbantást, amely a néhány hónappal ezelőtti történésekhez hasonlóan megrázta a közvéleményt, a terrorizmus egyesült királyságbeli története azonban ennél jóval hosszabb múltra tekinthet vissza.

A Scotland Yard főhadiszállása a Fenian terrorista akciója után
A Scotland Yard főhadiszállása a Fenian terrorista akciója után

Az 1880-as években Londonban az Ír Köztársasági Testvériség (más néven Fenian, az IRA elődje) már számos célpontra, többek között a Towernél és a The Times szerkesztőségénél is robbantott. A 19-20. század fordulója idején az európaiakban komoly félelem élt az anarchistákkal szemben, akik párizsi kávéházakban és egy barcelonai színházban is ártatlanokat mészároltak le, de az igazságszolgáltatás képviselőit és a politikusokat, valamint az uralkodóházakat sem kímélték.

Az anarchisták a szigetországban is felbukkantak: a hatóságok 1892-ben bukkantak rá a közép-angliai Walsallban berendezett bombagyárukra, egy bombájuk pedig 1894-ben idő előtt robbant fel a greenwichi obszervatóriumban, így a célpontok helyett végül maga a robbantó vesztette életét. A jelenség kapcsán számos nagyszerű regény született, többek között Joseph Conrad A titkosügynök című, 1907-es munkája, vagy George Glendon The Emperor of the Air (A levegő császára) című, 1910-ben született műve, amely gyakorlatilag megelőlegezte 9/11-et. És akkor még nem beszéltünk az ezt az időszakot megelőző  esetekről (lásd, a Guy Fawkes-féle összeesküvés vagy a 20. századi IRA-merényletek). Érdemes megnézni, hogyan reagált a brit társadalom és a politikai elit ezekre a fenyegetőzésekre.

Nagy-Britannia a viktoriánus kor évtizedeiben – hatékony törvényi eszközök híján, amellyel ezt meg tudta volna akadályozni – befogadta a külföldről érkező (javarészt politikai) menekülteket. Így az ország berendezkedésének kemény kritikusai (lásd Marx és Engels) mellett anarchisták tucatjait is otthonra találhattak a szigetországban. A toleráns bevándorláspolitika mellett azonban még egy tényező meghatározta ezeket az évtizedeket: az állampolgárok utáni „kémkedés” és a besúgás széles körben történő elutasítása, ami megnehezítette a hatóságok dolgát a gyanús elemek tevékenységének felkutatásában.

Bár az állam az esetek többségében a magánéletet tiszteletben tartotta, kivételek is bőven akadtak: a század első évtizedeiben a demokratákat és a chartistákat figyelték meg, a század közepén John Sanders őrmester francia menekültekről jelentett, az 1880-as években pedig egy különleges egységet is felállítottak a rendőrségnél a Fenian támadásainak megfékezésére. Ezek az akciók azonban csak kivételt jelentettek, titokban folytak, és általában nem is a legmagasabb szakmai színvonalon kivitelezték őket. Jó példa erre, hogy a különleges egység még két évvel halála után is megfigyelte Marxot.

Ma a titkos akciók terve kitudódott volna, szinte bizonyosan komoly felháborodást okozott volna a brit társadalomban. A kormány 1844-ben komoly bajba került, amikor 1844-ben kiderült, hogy a posta felbontotta Giuseppe Mazzini olasz forradalmár leveleit. 1858-ben részben abba bukott bele a kormány, hogy Lord Palmerston megpróbált elfogadtatni egy olyan törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy külföldieket bíróság elé állítsanak az Egyesült Királyságon kívül elkövetett terrorista cselekményekért (a kiutasításukról, ebben az időszakban természetes módon, szó sem lehetett). Az európai hatalmak persze nem nézték jó szemmel, hogy a britek mindenféle politikai menekültet befogadnak, és sokan úgy vélték, csak azért ennyire toleránsak a menekültekkel szemben, mert riválisaik meggyengítésének eszközét látják bennük.

Bár a brit felső rétegek köreiből természetesen sokan nem értettek egyet ezzel a toleráns politikával, a társadalmi nyomás miatt nem tehettek mást. A bizalom megszerzése és megtartása kulcsfontosságú volt a hatalom szempontjából. A nép eredendően becstelennek ítélte meg a titkosszolgálati módszereket, amelyet a korrupció melegágyának tartott. Nem is teljesen alaptalanul, ha figyelembe vesszük, hogy London első civil ruhás rendőrei részt vettek egy fogadási csalásban, holott éppen az ügy kivizsgálása lett volna a feladatuk.

Nagy-Britanniában úgy gondolták, hogy a kontinensen gyakorta végbemenő zavargások egyik legfőbb oka az állampolgárok utáni kémkedés volt, és a terrorista cselekményeket gyakran olyan intézkedések váltották ki, amelyeket manapság talán „rendőrállaminak” neveznénk. Ebből következett, hogy a brit politikai elit úgy gondolkodott, hogy a terroristacselekményekért az európai hatalmak tehetők felelőssé, a brit vezetésnek azonban nem kell ilyesmitől tartania, mivel nem figyeli meg az állampolgárait. A toleráns politika – a gyanús külföldiek kiutasításának, valamint a terroristaellenes intézkedéseknek az elmaradása – egyfajta felsőbbrendűségi tudattal töltötte el a briteket, egészen 1905-ig, az „idegenek” jogállását szabályozó Aliens Act megszületéséig, valamint az MI5 1911-es megszületéséig. A mai dzsihádista terroristák természetesen nem sokban összehasonlíthatók a 19. századi anarchistákkal, akár a rendelkezésre álló eszközöket, akár a célokat, akár az erőszak mögött álló ideológiát nézzük. Az állampolgárok komolyabb megfigyelése manapság már feltehetően jóval indokoltabb, mint a 19. században volt.

Magazin

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!