Keresztre feszítéstől a közösülés során kapott agyvérzésig – 10 bizarr pápahalál
2017. április 11. 08:21
Korábban
Egy párna alatt
A pápaság történetének legsötétebb, a hullazsinattal kezdetét vevő időszakának egy nő volt az emblematikus szereplője. A valamikor 890 és 892 között, Theophülaktosz pápai kincstárnok és római konzul lányaként született itáliai nemesasszony, Marózia fiatalon a 904-ben pápává választott III. Sergius szeretője lett, a kapcsolatból pedig egy fiú is született, a későbbi XI. János pápa. A Pápai Állam e dicstelen korszakát pornokrácia gúnynévvel illetették. Mikor első férje, I. Alberik elhunyt, Marózia 926-ban újra férjhez ment, ezúttal a befolyásos toszkánai őrgrófhoz, Guidóhoz, amit a hatalmát féltő pápa, X. János (914-928) egyértelmű támadásként fogott fel, és igyekezett függetleníteni magát az asszonytól. A nemesek élén lázadást szító Marózia elhatározta, hogy elűzi trónjáról Jánost. 928 júniusában a Lateráni palotában az egyházfő szeme előtt meggyilkolták testvérét, Róma prefektusát, Pétert, majd elfogták és a – még a Hadrianus császár által a Tevere (Tiberis) partján épített – Angyalvárba zárták a pápát, akit azzal a koholt vádakkal illettek, hogy ő szabadította Itáliára a magyarokat. X. János itt, a börtönben lelte halálát néhány hónappal később, miután valaki egy párnával megfojtotta. Ezt követően Marózia mint patricia és senatrix uralkodott Rómában, később pedig elérte, hogy a III. Sergiustól született fia, XI. János kerüljön a pápai székbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.