Keresztre feszítéstől a közösülés során kapott agyvérzésig – 10 bizarr pápahalál
2017. április 11. 08:21
Korábban
Egy párna alatt
A pápaság történetének legsötétebb, a hullazsinattal kezdetét vevő időszakának egy nő volt az emblematikus szereplője. A valamikor 890 és 892 között, Theophülaktosz pápai kincstárnok és római konzul lányaként született itáliai nemesasszony, Marózia fiatalon a 904-ben pápává választott III. Sergius szeretője lett, a kapcsolatból pedig egy fiú is született, a későbbi XI. János pápa. A Pápai Állam e dicstelen korszakát pornokrácia gúnynévvel illetették. Mikor első férje, I. Alberik elhunyt, Marózia 926-ban újra férjhez ment, ezúttal a befolyásos toszkánai őrgrófhoz, Guidóhoz, amit a hatalmát féltő pápa, X. János (914-928) egyértelmű támadásként fogott fel, és igyekezett függetleníteni magát az asszonytól. A nemesek élén lázadást szító Marózia elhatározta, hogy elűzi trónjáról Jánost. 928 júniusában a Lateráni palotában az egyházfő szeme előtt meggyilkolták testvérét, Róma prefektusát, Pétert, majd elfogták és a – még a Hadrianus császár által a Tevere (Tiberis) partján épített – Angyalvárba zárták a pápát, akit azzal a koholt vádakkal illettek, hogy ő szabadította Itáliára a magyarokat. X. János itt, a börtönben lelte halálát néhány hónappal később, miután valaki egy párnával megfojtotta. Ezt követően Marózia mint patricia és senatrix uralkodott Rómában, később pedig elérte, hogy a III. Sergiustól született fia, XI. János kerüljön a pápai székbe.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

régészet
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település
- Kísérleti régészettel vizsgálják a dániai vaskori gödörsávokat
- Római kori leletek világítják meg Velence eredetét
- Szarmata kori településrészletet és római érmét találtak Őrbottyánban
- Mesterséges intelligenciával pótolták Robert Capa megsemmisült normandiai fotóit 13:28
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11























