Forró magyar őszök

Képzettség, kirekesztettség és erőszak: milyen volt egy középkori hóhér élete?

2019. augusztus 29. 13:26 Múlt-kor

A populáris kultúra rendre arcát csuklyával vagy álarccal eltakaró brutális, szadista gyilkosként ábrázolja a középkori, illetve kora újkori kivégzések végrehajtóit, ez azonban meglehetősen távol áll a forrásokból megismerhető valóságtól.

kivégzés
Kép forrása: ranker.com

Szükséges rossz

Egy 1573. májusi délutánon egy Frantz Schmidt nevű 19 éves férfi állt édesapja házának udvarán a Német-Római Császársághoz tartozó Bajorországban, és egy kóbor kutyát készült karddal lefejezni.

Nemrég „lépett elő” az élettelen tökök precíz kettévágásáról az élő állatokra, eme utolsó lecke sikeres teljesítésével pedig hivatalosan is készen állt átvenni apja mesterségét: az elítélt emberek kivégzését.

Mindezen információ annak köszönhetően áll rendelkezésünkre, hogy Schmidt aprólékosan leírta mindennapjait naplók egész sorozatában, gazdag képet festve „szakmája” 16. századi valóságáról.

Szavai ritka rálátást nyújtanak az erőszak mögött rejlő emberségre, és egy olyan ember képe rajzolódik ki belőlük, aki komolyan vette munkáját, és gyakran érzett empátiát áldozatai iránt.

Mi több, Schmidt esete nem is nevezhető igazán rendhagyónak: a történelmi elbeszélések többsége azt mutatja, a csuklyás barbár modern sztereotípiája korántsem fedi az igazságot a bakókkal kapcsolatban.

Milyen volt tehát egy hóhér élete az évszázadokkal ezelőtti Európában? Hogyan vált egyáltalán mesterséggé bakónak lenni?

„A kor minden európai országában közös, hogy a büntetőtörvények hatékonyabb betartatására törekszenek” – mondta el Joel Harrington, a tennesseei Vanderbilt Egyetem történésze, a Schmidt életéről szóló könyv, „A hűséges hóhér: élet és halál, becsület és szégyen a turbulens 16. században” szerzője.

Harrington elmondása szerint a fő gond az volt, hogy a korabeli Európa „nagyban hasonlított az amerikai vadnyugatra, mivel a bűnelkövetők nagy része meglógott. Így ha sikerült őket elfogni, szerettek igazán jó példát statuálni, és nyilvános látványosságot keríteni belőle.” Innen származott a  hatóságok alkalmazásában álló, hivatásos hóhérok iránti kereslet.

Az emberek többsége számára azonban mások lefejezése, felakasztása, illetve máglyán elégetése nem tartozott az álomkarrierek közé, és nem tolongtak a jelentkezők. Mivel a többség alantas munkának tartotta a kivégzések végrehajtását, a legtöbb hóhér nem is önként vált azzá: kinevezték, vagy örökölte a pozíciót.

Gyakorta a helyi hentest „fogták be” a kivégzésekhez, esetleg elítélteknek ajánlották fel a lehetőséget, hogy elkerüljék saját büntetésüket. A legtöbb esetben azonban a bakó beleszületett mesterségébe azzal, hogy apai felmenői is ezzel foglalkoztak – mondta el Harrington.

A naplóíró Schmidt esetében édesapja volt az első hóhér a családban, miután egy helyi fejedelem találomra éppen őt választotta ki a szerepre.

Az idő előrehaladtával Harrington szerint valóságos „hóhérdinasztiák” jöttek létre, amelyek lassan behálózták egész Európát a középkor során. E „dinasztiák” léte egyben jól mutatja a hóhérokról a korabeli köztudatban élő általános, igen negatív képet is: az ilyen családba született fiúk „bennragadtak” a bakói munkakörben, mivel kevés egyéb lehetőségük volt megélhetést találni.

A halál mesterségét űzőkkel a körülöttük élők nemigen kívántak közösséget vállalni, így a legtöbb esetben a társadalom perifériájára kerültek – ez sokszor azt is jelentette, hogy szó szerint az adott település szélén kellett lakniuk.

„Az emberek nem hívták volna be lakhelyükre a hóhérokat. Sok helyen a templomba sem engedték őket be. Házasságaikat otthon kellett megkötniük” – mondta el Harrington. „Egyes helyeken az iskolák is elutasították a hóhérok gyermekeit.”

Ez a társadalmi elszigeteltség azt is jelentette, hogy a bakók többnyire a közösség alvilágának tagjaival kereshettek bármiféle kapcsolatot, az olyan „nemkívánatosokkal”, mint a prostituáltak, a leprások vagy – a sors igazi fintoraként – a bűnözők. Az ilyesfajta társaság aztán öngerjesztő folyamattá tette a hóhércsaládok elszakadását a közösségtől, a többség gyanúval tekintett feléjük.

A bakók szerepe tehát meglehetősen ellentmondásos volt: szükség volt rájuk a törvény rendjének fenntartása érdekében, egyúttal azonban lenézték őket alantasnak tartott munkájukért.

„A hivatásos hóhérokkal kapcsolatos attitűdök igen bizonytalanok voltak.Egyszerre tartották őket szükségesnek és tisztátalannak” – mondta el Hannele Klemettilä-McHale, a finnországi Turkui Egyetem adjunktusa, aki többek között a bakók korabeli ábrázolásmódjaival foglalkozik.

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
I. Károly angol király lefejezése 1649-ben – a korabeli ábrázoláson (vélhetően a kiemelkedően nagy nyilvánosság miatt) a hóhér maszkot visel (kép forrása: Wikimedia Commons)Klein Henszlein német kalóz és társai nyilvános kivégzése Hamburgban, 1573. szeptember 10. (kép forrása: Wikimedia Commons)Edmund Beaufort, Somerset hercegének kivégzése a tewkesburyi csatát követően, Anglia, 1471 (kép forrása: Wikimedia Commons)
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!