Képeken Tito titkos atombunkere

2014. december 3.-Múlt-kor

A Szarajevótól mintegy 50 kilométerre nyugatra, a Konjic melletti Prenj (Prednje) hegységben található, 4,6 milliárd dollárba kerülő - ezzel Jugoszlávia harmadik legdrágább katonai objektumának számító - atombunker megépítését 1953-ban rendelte el Josip Broz Tito jugoszláv államfő. A bunker, amely akár egy 25 kilotonnás nukleáris robbanás ellen is védelmet nyújt, 25 ezer négyzetméteren épült, s ebből 6 ezer négyzetméter a lakóterület. Titó tölgy- és dióburkolatú dolgozószobáján kívül jutott hely benne felesége, a tavaly elhunyt Jovanka Broz luxusberendezésű, hatalmas tükör uralta szobájának is. A patkóalakú létesítménybe evakuálták volna súlyos válsághelyzet, nukleáris támadás veszélye esetén a legfelsőbb jugoszláv politikai és katonai vezetést, ezért a bunkert úgy szerelték fel, hogy ne csak lakóhelyként, hanem legfelsőbb parancsnoki harcálláspontként is használni lehessen. 

Tito

A bunker létezéséről a megépítését 1953-ban elrendelő kommunista vezető, Josip Broz Titón és bizalmasain kívül csupán négy jugoszláv tábornoknak és az objektumot őrző maroknyi katonának volt tudomása.

A bunker bejárata a Konjic melletti Prenj hegységben, egy nehezen felismerhető garázsajtó mögött található

A 25 ezer négyzetméteren elterülő bunkerben 100 kisméretű, emeletes ágyakkal felszerelt hálószoba, irodák és konferenciatermek vannak. A helyiségek bútorzata szegényes, de Tito portréja sehonnan sem hiányozhat.

A boszniai kormány 2009-ben határozta el, hogy megnyitja a hatalmas földalatti létesítményt a turisták előtt, két évvel később kortárs képzőművészek vették birtokba a néhai jugoszláv államfő egykori atommenedékét

Tito titkárának irodája

Bosnyák katona szemléli az atombunker hatalmas víztartályait

A bunkerben természetesen telefonösszekötés is volt

Telexek a bunker egyik helyiségében

Elektromos kapcsolók az atommenedék egyik alagútjában

Kiszuperált rádió a bunker építésének idejéből

Az egyik hálószoba televízióval, tetején a kötelező Tito-büszttel messziről...

...és a kisplasztika közelről

A telekommunikáció csúcsa

Konferenciaterem

A bunker egyik irodája

Bosnyák katona mutatja az irányt