2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kendertövekkel fedték be Kínában a 2500 éve elhunyt europid férfit

2016. október 12. 11:08

Egy 2500-2800 évvel ezelőtt elhunyt, „kannabiszlepellel” borított férfi maradványaira bukkantak az északnyugat-kínai Turpán-medencében kínai régészek. Az elhunyt mellkasára helyezett 13 tövet az elemzések szerint pszichoaktív hatásaik miatt termesztették a közösség tagjai. Az Economic Botany című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutatócsapat folytatja a temető feltárását, mivel értékes információkat szerezhetnek a korabeli kannabiszhasználatról.

Az emberiség már évezredek óta különböző célokra használja a kendert: kötelet fűzött belőle, ruhákat font, magjainak olajtartalma miatt pedig értékes tápanyagforrás volt egykoron. A leginkább közismert felhasználási módja azonban a növény virágzatának elégetése vagy elfogyasztása, amely során eufórikus élményt él át az egyén. A legújabb régészeti lelet alapján azonban egy újabb felhasználási területet is felfedeztek a kutatók: rituális temetkezési kellék, számolt be a Phys.org.

A Kína északnyugati részén feltárt emberi csontváz a kutatások szerint az europid (más néven kaukázusi) nagyrasszhoz tartozott, és halála idején körülbelül 35 éves lehetett. Eltemetői fűzfapárnát helyeztek a feje alá, majd a feje tetejétől a medencecsontig bezárólag 13 darab kannabiszt helyeztek egyfajta lepelként a megholtra, magyarázta a Kínai Tudományos Akadémia egyetemének munkatársa, Hungen Csiang.

Az elhunyt sírhelye egyike volt azon 240 ismert sírnak, amelyet a csiaji temetőben tártak fel. A sírkert „lakói” egykoron a 2-3 ezer évvel ezelőtt a területet uraló Szupejhszi Királyság alattvalói voltak, az, egy oázisban felépült településük pedig igen híres és forgalmas volt azokban az évszázadokban, ugyanis a Selyemút egyik fontos állomásaként funkcionált.

A tanulmányban a kutatók megjegyezték, más sírokban is találtak már kannabiszhasználatra utaló sírmellékleteket, azonban lepelként még sehol sem alkalmazták a növényt. Olyanra már volt példa, hogy kendermagokat találtak a sírban, esetleg néhány levelet szórtak az elhunyt alá, azonban ez az első, hogy egész növénypalántákat helyeztek a megboldogult mellkasára.

Az elemzések szerint a növényeket a közelben termeszthették, a kifejlettségük alapján pedig a késő nyári időszakban téphették ki őket a földből. A magas THC-tartalom alapján a szakértők arra következtetnek, hogy elsősorban pszichoaktív hatásuk miatt, tehát drogként használhatták a növényeket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár