Kalapács alá kerül az utolsó egyiptomi király arany karórája
2018. március 20. 09:59 MTI
Akár a 800 ezer dolláros (202 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie’s aukciósház péntekre meghirdetett dubaji aukcióján egy ritkaságnak számító arany karóra, amely egykor az utolsó egyiptomi király, Faruk (1920-1965) tulajdona volt.
Korábban
A svájci Patek Philippe óragyártó műhely által 1944-ben készített öröknaptáras arany karórából mindössze 281 darab készült. Faruk személyre szabott, hátoldalán királyi jelképpel is díszített Patek Philippe 1518-as modellje árát 400 ezer és 800 ezer dollár közé becsülik a szakértők. Faruk király, akit 1952-ben vértelen puccsal lemondásra kényszerítettek, majd nem sokkal később csecsemő fiát is megfosztották a tróntól, gyűjtötte a ritka órákat. Kollekciójában Patek Philippe- és Vacheron Constantin-órák sorakoztak, de lelkesen gyűjtötte az autókat és a ritka pénzérméket is.
Rémy Julia, a Christie’s dubaji fiókjának vezető beosztású munkatársa szerint a modellhez annak idején kizárólag az előkelőségek és a Patek Philippe legfontosabb ügyfelei juthattak hozzá. „Ennek oka egyrészt az ára, másrészt a rendkívül kis darabszáma volt. Gondoljunk csak arra, hogy akkoriban már az is luxusnak számított, ha az embernek karórája volt. Ez pedig egy aranyóra, ráadásul a legjobb óragyártótól, öröknaptárral” – húzta alá Rémy a pénteki aukció tételeinek bemutatására szervezett sajtóeseményen. Az 1518-as széria volt az első a világon, amelybe öröknaptárt és stoppermechanizmust is beépítettek. Faruk egykori órája utoljára négy évvel ezelőtt bukkant fel aukción, akkor 425 ezer svájci frankért (113 millió forint) cserélt gazdát a Christie’s genfi licitjén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05