Jelentős ókori várost fedeztek fel Irakban
2016. november 8. 09:29 MTI
Jelentős bronzkori várost fedeztek fel régészek Irak északi részén, egy az Iszlám Állam által elfoglalt területektől nem messze fekvő ásatáson. A németországi Tübingeni Egyetem ókori keleti kultúrákat tanulmányozó intézetének régészei Dohuk városától nem messze fedezték fel az ősi település nyomait.
Korábban
Az ásatás eredményei szerint a települést, amelyen ma Kurdisztán autonóm régió Bassetki nevű kis faluja található, i. e. 3000 körül alapították és mintegy 1200 éven át élte virágkorát. Az Akkád Birodalom (i. e. 2340-2200), az emberiség első világbirodalma idejéből származó településrétegeket is feltártak - olvasható a Tübingeni Egyetem honlapján.
Az ásatásokat augusztus és október között végezték a szakértők Peter Pfälzner, a Tübingeni Egyetem kutatója és Hasszán Kaszim, az iraki régészeti minisztérium igazgatója vezetésével. A leletek feltárásával meghiúsult egy tervezett autópálya építése a területen. A település jelentősége egyértelmű a leletek alapján. A felső városrész körül már időszámításunk előtt 2700 táján falat emeltek, hogy megvédjék a lakókat a behatolóktól, az időszámítás előtti 1800 körül pedig már nagy kőépítményekkel rendelkezett.
A tudósok asszíriai ékírásos táblák töredékeire is bukkantak az időszámítás előtti 1300 körüli időkből, amelyek arra utalnak, hogy azon a helyen Adadnak, a mezopotámiai viharistennek szentelt templom állt. A városközponton kívül egy kilométer hosszan terült el egy alsó városrész. Speciális mérőeszközökkel a tudósok kiterjedt úthálózatra, különböző lakónegyedekre, úri házakra és egy bronzkori, palotaszerű épületre utaló nyomokat találtak.
Bassetki eddig csak az úgynevezett Bassetki-szoborról volt ismert, amelyet 1975-ben véletlenül találtak itt. A szobortöredék Narám Szin akkád király bronzfigurájának maradványa. Bár a tudományos munkát az Iszlám Állam ellenőrzése alá tartozó területektől csupán 45 kilométerre végezték, a régészek zavartalanul dolgozhattak. "Munkatársaink állandó védelem mellett dolgoztak. Az Iszlám Állam térbeli közelsége ellenére az iraki független kurd területre nagymértékű biztonság és stabilitás jellemző" - mondta Pfälzner.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
A harmincfős nemzetközi tudócsoport az ásatások ideje alatt Dohukban élt, Moszultól mindössze 60 kilométerre északra. Pfälzner és kutatócsoportja 2013 óta végez kutatásokat Bassetki környékén egészen a török és szír határig. Eddig 300, korábban ismeretlen, régészetileg fontos helyszínt fedeztek fel. A régióban 2017 nyarán folytatódnak a feltárások. "A Bassetki körüli régió kulturális szempontból nagyon gazdag régió, amely a bronzkorban Mezopotámia, Szíria és Anatólia kulturális kapcsolatainak találkozásánál feküdt. Ezért kurd kollégáinkkal közösen hosszú távon régészeti központot szeretnénk itt kialakítani" - mondta Pfälzner.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től](/ih0Ax/label/.cut-640x400/761.jpg)
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap