Jégcsatában állították meg a lovagrend terjeszkedését

2007. április 5.-Múlt-kor

765 éve győzték le az oroszok a Csud-tó jegén a Német Lovagrendet. Az ütközetet Szergej Ejzenstein A jégmezők lovagja című, 1938-ban készült filmjében örökítette meg.

Inkvizíciót hoztak a német lovagok

Az egyházi lovagrendek a keresztes háborúk során jöttek létre. A johanniták vagy ispotályosok rendje 1070-ben alakult meg Jeruzsálemben, majd 30 évvel a háborúk előtt a betegek ápolása, a zarándokok gondozása céljából. A templomos rend a jeruzsálemi királyság idején, 1118-ban jött létre. A palota, ahol megalakult, Salamon király egykori temploma helyén állt - innen a nevük. Eleinte a zarándokok védelmét látták el, de a keresztesek győzelme után minden `hitetlen` ellen harcoltak.

"A németek Szent Máriáról elnevezett jeruzsálemi ispotályának rendje"
- a német lovagrend a másik két rend mellett háttérbe szorult a Közel-Keleten. Nagymestere 1271-ig Akkóban székelt, de fő területe Európa volt. Lovagjai főleg német nyelvterületről jöttek - a másik két rend inkább nemzetközi jellegű volt - jelvényüket, a fekete keresztet fehér köpenyükön viselték.

A rend birtokai gyorsan gyarapodtak, rendházakat állítottak fel Német-, Spanyol-, Görögországban és Itáliában is. A hit terjesztésére, a "pogányok elleni harcra" Kelet-Európa alkalmasabbnak tűnt, mint a Szentföld. A lovagok először Erdélyben próbáltak megtelepedni, 1211-ben II. Endre magyar királytól megkapták a Barcaságot. Ám mivel a kun betöréseket nem tudták kivédeni, a király kiűzte őket országából.

Amikor Konrád mazóviai herceg a pruzok (poroszok) ellen a lovagrendhez fordult segítségért, Hermann von Salza nagymester 1230-ban megkapta tőle Chelmno környékét, Kulmerlandot. Terjeszkedésüket II. Frigyes császár 1226-os rimini Aranybullája hagyta jóvá. A pruzokat, kemény ellenállásuk dacára a 13. század végére leigázták. 1234-ben a rendet a pápának rendelték alá, 1237-ben egyesültek a Kardtestvérek rendjével s sorra foglalták el az orosz városokat: Pszkovot, Izborszkot és Koporjét. Itt a katolicizmus terjesztésére bevezették az inkvizíciót.

A jeges csatától a jótékonyságig

Novgorod volt az egyetlen orosz fejedelemség, amely független maradt s az 1236-40 közti mongol hódítás után is kereskedni tudott (a Hanza révén) Európával. Alekszandr novgorodi herceg 1240-ben a Néva mellett megverte Szent Erik svéd király csapatait, ezért kapta a Nyevszkij melléknevet, ám városában a németbarát frakció kerekedett felül s elűzték őt.

Az 1240-41-es orosz vereségek s a tatárok nyomása miatt Novgorod visszahívta a herceget. Ő csakhamar visszafoglalta Pszkovot a németektől, majd 1242. április 5-én a Csud- (Peipusz-)tó jegén zajlott le az oroszok döntő győzelmét hozó jégcsata. 5-6000 emberükkel szemben a lovagok csak kétezren voltak, de svéd, dán és észt csapatok is segítették őket.

A Gerhard von Malberg teuton és Andreas von Felben livóniai mester vezette németek ékként hatoltak be az orosz csapatok közé, de a herceg ismerte taktikájukat s utat engedett nekik, majd mögöttük összezárta a sorokat. A bekerített lovagokat kampóval húzták le a lóról, a súlyos páncélzat miatt sokuk alatt beszakadt a jég. Száz lovag esett el, négyszáz foglyukat az oroszok végezték ki.

A herceg ezután a mongolok kiűzését tervezte, ezért azok hamar kivonultak Lengyel- és Magyarországról. A csata után a poroszok fellázadtak, a felkelést a lovagok csak 1253-ban verték le. 1260-ban Durbennél az oroszok ismét megverték a lovagokat, de a tengerpart mentén megszilárdult a lovagrend állama.

A rend hanyatlása a 15. század során kezdődött, a harci céllal alakult szervezet nem volt képes ellátni a késői feudális állam funkcióit. 1386-ban létrejött a lengyel-litván unió, a poroszok és lengyelek 1410-ben Grünewaldnál nagy vereséget mértek a lovagokra, a nagymester az 1466-os toruni békében a lengyel királyt hűbérurának ismerte el.

Az 1525-es krakkói béke a lengyelek kiegyezését hozta a rendekkel, így a német lovagrend államát megszüntetve, birtokaikat szekularizálták. Poroszország lengyel hűbéres világi állam lett, de a rend fennmaradt, lovagjai a Habsburgok alatt részt vettek a török ellenes háborúkban. A 20. században jótékonysággal foglalkozó egyházi szervezetté alakultak.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)