Írek, indiaiak, új-zélandiak és angolok is álltak át a brit oldalról Németországhoz a világégések során
2018. október 24. 15:58 Múlt-kor
Korábban
Brit katonák a Harmadik Birodalom szolgálatában?
Bármilyen hihetetlennek is tűnik, voltak brit katonák, akik beléptek a német hadseregbe, de még olyanok is, akik a náci állampárt fegyveres szervezetéhez, a Waffen-SS-hez csatlakoztak. Az első világháborús írek közötti agitációhoz hasonló módon közelítették meg a németek a második világháborúban az egyre inkább függetlenségre vágyó Indiát.
A német hadseregen, a Wehrmachton belül létrehozták a Szabad India Légiót, amely hatékony propagandafogásnak bizonyult: a háború során több mint 2500-an léptek be, eleinte Németországban tanuló indiai egyetemisták és néhány hadifogoly az észak-afrikai harcokból, majd később lényegesen több német fogságba esett indiai katona. A belépés teljességgel önként történt, ami ilyen számok mellett jól mutatja az indiai katonák érzéseit a brit fennhatóság iránt. A „Tigris Légiónak” is nevezett alakulat 1942-től 1944-ig a Wehrmacht része volt, de frontvonalbeli szerepet nem kapott – többnyire adminisztratív és más nem harci feladatokra alkalmazták, propagandaértéke fontosabb volt, mint harcba vetése.
Az indiai légió 1944 augusztusától a Waffen-SS részét képezte, amelyben a háború végére a nem-német katonák száma meghaladta a németekét. A Waffen-SS személyi állományának alakulása jól példázza, hogy Németország a második világháborúban is hasonló emberhiánnyal küzdött, mint az elsőben, ebben a konfliktusban azonban több országból meríthetett kiegészítő csapatokat, ahogyan arról még szó lesz a továbbiakban.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Tudta-e, hogy...?](/ih0Ax/label/.cut-640x400/537.jpg)
Tudta-e, hogy...?
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- 10 tény a borotválkozás történetéről
- 10 tény Picassóról
- 10 elképesztő történet kémekről és hírszerzőkről
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)