India ősi víztározói közt van, amelyik még ma is betölti eredeti szerepét
2021. május 2. 17:09 Múlt-kor
Korábban
Az utolsó víztározók
Nemcsak a régi indiai uralkodók építtettek víztározókat, de egészen újak is akadnak közöttük. Némelyiket, a korai változatokkal ellentétben, már feliratokkal is lehet datálni. Amritavarsini vav, vagy más néven Pancskurva1 víztározóját Raghunathdász, Gudzsarát kormányzója építtette karitatív célokból. Az épületen, két márványlapon elhelyezett szanszkrit és perzsa nyelvű felirat 1723-ra keltezi az egyszerű kivitelű és L alakú objektumot.
Dzsethabhai víztározója, Ahmedabadnak, Gudzsarát korábbi fővárosának a közelében áll. Az 1860-as években emeltette a vankaneri királyi család, hogy a közeli szántóföldeket és a gyümölcsösöket öntözzék.
Emellett pedig a vankaneri rádzsának és a családjának biztosított hűvös és nyugodt helyet. A víztározót régi anyagok és szobrok felhasználásával, és stílusának utánzásával, fehér homokkőből készítették el.
Szeméthalmoktól az UNESCO-ig
Mikor a britek a 19. században először találkoztak a gudzsaráti víztározókkal, korántsem voltak oda értük, bár művészettörténeti jelentőségüket felismerték. Ran ki vav esetében például indiai uralmuk vége felé, 1937–38 során állagmegóvási munkálatokat is végeztek.
Azonban a víztározók nemigen feleltek meg a modern, higiéniai követelményeknek, sokuk vize fertőzött volt fonalférgekkel, ezért bezárták és betemették őket. Sok esetben a víztározók ellátását biztosító felszíni építmények semmisültek meg, vagy változtak meg olyan mértékben, hogy a víztározót többé nem lehetett eredeti funkciójában használni.
Gyakran száradtak ki a földalatti vízfolyások, amelyek a vízutánpótlást biztosították, ezért sokuk ma már használaton kívül áll. Némelyikből alkalmi hulladéklerakó lett, ahová a helyi lakosok a szemetüket kihordják. Néhány víztározó azonban ma is ugyanazt a szerepet tölti be, mint amit évszázadokon keresztül betöltött, biztosítva a lakosság vízigényét, és egyszerre közösségi térként, valamint spirituális helyszínként szolgálva a mai indiaiakat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05