India ősi víztározói közt van, amelyik még ma is betölti eredeti szerepét
2021. május 2. 17:09 Múlt-kor
Korábban
Emberáldozat és Nap-templom
A legrégebbi víztározónak Navghan Kuvót tartják egyesek, amely Dzsunagadnál található Uparkot sziklába vájtak. E vélemények szerint egy korai szentély közelében épült a 2-4. század között. Mértéktartó kutatók azonban úgy vélik, hogy ez a víztározó Ra Navghan uralkodása alatt épült (1025-1044), aki a Szólanki-uralkodók ellen küzdött.
A közelében lévő Adi-Kadi vav építési időpontja szintén vitatott, egyesek a 10. századra teszik, míg mások szerint a 15. században vájták a kemény sziklába. Az elnevezéséről fennmaradt legenda szerint az építést elrendelő király hiába utasította a munkásait, hogy találjanak vizet, a víztározó száraz maradt. A főpapja azonban azt mondta a királynak, hogy addig nem találnak vizet, amíg fel nem áldoznak két hajadon lányt.
A „szerencsés” kiválasztottakat Adinak és Kadinak hívták, és miután feláldozták őket, előtört a víz, így róluk nevezték el a tározót. Egy másik, kétségkívül kevésbé színes magyarázat szerint Ra Navghan vízhordó szolgálóit nevezték Adinak és Kadinak.
Ha a bizonytalan datálású víztározóktól eltekintünk, akkor a legrégebbi gudzsarati tározók alighanem Dhank falu közelében találhatóak. Dzshilani és Mandzsusri építését nem az írott forrásokra, hanem a stílusjegyeikre alapozzák.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Dzshilani 550 és 575 között épülhetett, míg Mandzsusri víztározóját 650 körülre datálják. Utóbbi egy rendkívül egyszerű, L alakú építmény, és felülről teljesen nyitott, kiszolgáltatva az esőnek, napsütésnek vagy a galamboknak. Csak a víz felhúzására szolgál, külön kiépített fürdője nincs.
A modherai Nap-templom épületegyüttesénél is található egy víztározó. A Szurja Kund, vagy más néven Ramakunda egy egyszerű, téglalap alakú medence, amelyen azonban már megjelennek a Szólanki-korszakra jellemző díszes kőfaragványok is. A nyitott medence 53,5×36,5 méteres, körülötte pedig a lépcsősorok szemet fárasztó geometrikus alakzatban lettek kifaragva.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Tudta-e, hogy...?](/ih0Ax/label/.cut-640x400/537.jpg)
Tudta-e, hogy...?
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- 10 tény a borotválkozás történetéről
- 10 tény Picassóról
- 10 elképesztő történet kémekről és hírszerzőkről
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)