Íme az egyetlen csontbizonyíték az ókori keresztre feszítésről
2015. december 18. 14:02
Korábban
Átszúrt bokacsont
Pontosan nem tudjuk, hogy mikor vezették be a rómaiak a keresztre feszítés büntetési intézményét, de a Kr. e. 3. században már meglehetős gyakorisággal találhatták a bűnözők magukat a keresztfán. A betiltására Kr. u. 337-ben került sor, amikor Nagy Konstantin Jézus Krisztus emlékére, valamint a kereszténység szimbólumára hivatkozva eltörölte e halálnemet. Tehát legalább hat évszázadon keresztül alkalmazták az embertelen kivégzési módszert, ennek ellenére kevés régészeti lelet utal rá, írja a Forbes.
1968-ban Vassziliosz Tzaferisz görög régész Jeruzsálem északkeleti részén dolgozott, amikor feltárt egy Kr. u. 1. századból való, jómódú zsidó férfi sírhelyét. Az osszárium felirata szerint az elhunyt neve Jehohanan ben Hagkol volt, a leletek pedig azt mutatták, hogy keresztre feszítették. Az elemzések szerint a 168 centiméter magasságú férfi 24-28 éves korában hunyt el és valószínűleg kétkezi munkával kereste kenyerét. Ami a legjobban felkeltette a szakemberek figyelmét, az a jobb sarokcsontjából kiálló hosszú szög volt, amely egy olajfadarabhoz szegezte a lábat. Szerettei valószínűleg nem tudták kihúzni a szöget a lábcsontból, így azzal együtt temették el.
A csontokat megvizsgáló Nicu Haas egyértelműnek vette, hogy Jehohanant keresztre feszítették, ugyanis a szöggel átlyuggatott sarokcsont mellett a csuklókon is szögbemenetre utaló nyomokat talált, valamint a crurifragium eljárás során alkalmazandó lábtörést is megállapította. A maradványokat 1980-ban újra elővették, és a modernebb kutatások már vitatták a korábbi megállapításokat. Szerintük a szög túl rövid volt, hogy mindkét sarokcsontot átfúrhassa, valamint úgy vélték, a csuklókon található sérülések sem traumás elváltozások voltak. Vizsgálataik szerint a térdcsontok pedig túlságosan is rossz állapotban voltak, így kizárták, hogy a crurifragium során keletkeztek ezen sérülései.
A patthelyzetig jutó vitát máig nem oldották meg, a maradványokat még 1980-ban eltemették, azóta senki sem vizsgálta őket újra. Mindezidáig ez az egyetlen szeggel átszúrt emberi csont, amelyet a régészek megtaláltak. Ugyanakkor kevés esély van rá, hogy másik ehhez hasonló lelet kerüljön a szakemberek elé, hiszen az elhunytak családtagjai a temetés előtt bizonyára eltávolították a szegeket. Érdekesség, hogy ritkán lehet találni ókori keresztfát is, ugyanis az elhasználódott fát nem tették el, hanem újrahasznosították valahol, végül pedig tűzre került.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.