Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
2018. szeptember 19. 13:33 Múlt-kor
Korábban
Félénk udvarlóból a Fehér Ház bikája
Az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson nem éppen visszafogott emberként él a történelmi emlékezetben. Így például előfordult, hogy kitartóan udvarolt egyik barátja feleségének, valamint jól ismert, hogy több gyermeke született egy Sarah Hemings nevű rabszolgájától is.
Egyetemista korában azonban még számára is nehezére esett, hogy kezdeményezzen szíve választottjánál. Saját bevallása szerint hiába készült fel jó előre ékes szavakkal, amikor szembekerült az őt megbabonázó Rebecca Burwellel, mindössze „néhány töredékes mondatot motyogott el, teljesen összefüggéstelenül, hosszú, kínos szünetekkel megszakítva.”
Az egykori szégyenlősségnek már nyoma sem volt, mire a poltika színpadára lépett. Jefferson rendszeresen hegedült, lelkes nyelvújító volt és híres volt a jó ételek és borok iránti rajongásáról. A Fehér Házban töltött nyolc éve alatt például – mai értéken számolva – több mint 41 millió forintot költött italra.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- 25 000 embert kellett kitelepíteni Makóról a Tisza áradása miatt 17:05
- Hollywood csillagaként sem feledte magyar gyökereit Tony Curtis 15:05
- Homeini ajatollah gyújtó szavára lobbant fel az iráni iszlám forradalom 12:20
- Elfordult a munkásmozgalmat éltető propagandafilmektől Máriássy Félix 10:35
- Botrányaiba bukott bele a Spanyolországot a diktatúrából kivezető I. János Károly tegnap
- Terrorba fordította a szabadság forradalmát a jakobinusok kormánya tegnap
- Érdemes lesz kilátogatni a hétvégén a Margitszigeti Színházba tegnap
- Székely Bertalan lovának csontváza is megtekinthető lesz a Múzeumok éjszakáján tegnap