Így vonult be a seregbe Elvis Presley
2016. március 9. 13:04
A rock and roll koronázatlan királya alig múlt el 23 éves, amikor már megosztotta az embereket: a fiatalabbak odáig voltak Elvisért, míg az idősebb generáció tagjai között botrányt és hőzöngést okozott a Király – mai szemmel nézve abszolút nem felkavaró és elítélendő – „erotikus” csípőmozgása, amelyet olykor a televízióközvetítések alkalmával nem is mertek mutatni. 1958-ra már Egyesült Államok-szerte nagy felháborodást okoztak „szexuálisan túlfűtött” előadásai, valamint maga a rock and roll. Sok szülő, vallási vezető és tanár is szívesen látta volna, ha többé nem kap nyilvánosságot a fiatal sztár. Amikor 1958-ban belépett a seregbe, felajánlották neki a lehetőséget, hogy egyszerűen kivételeznek vele, nem kell a többi behívott mellett letöltenie a szolgálati idejét, egyszerűen csak szórakoztathatja a csapatokat, miközben kapcsolatban maradhat rajongóival, azonban a sztár nem élt e lehetőséggel. E döntése katonatársai mellett sok amerikaiban váltott ki szimpátiát, és akik korábban meglehetősen rosszallóan tekintettek rá, többnyire ők is megkedvelték. Mindez pedig később a lemezeladások statisztikáinál is tetten érthető volt. A most következő képek az 1958 márciusa és 1960 márciusa között az amerikai hadseregben szolgálatot teljesítő Elvis Presley bevonulásakor készültek.
Korábban
A mindössze 23 éves sztár bevonulása az arkansasi Fort Chaffee erődbe valóságos médiaeseménynek számított. Amikor leszállt a buszról, fotósok hada kísérte be az épületbe. Elvis világosan kijelentette, hogy nem szeretné, ha a hadsereg kivételezne vele, mint mondta: „a sereg azt tesz velem, amit csak akar”. Nem sokkal azután, hogy Presley megkezdte az alapkiképzést a texasi Fort Hoodban, meglátogatta őt Eddie Fadal üzletember, aki úgy vélte: a sztár teljesen meg volt győződve arról, hogy zeneipari karrierje véget ért. Ezt azonban maga a Király cáfolta meg, ugyanis a júniusi kéthetes eltávján öt számot is felénekelt Nashville-ben.
1958 augusztusában Presley édesanyjánál hepatitiszt állapítottak meg az orvosok, az állapota pedig folyamatosan romlott. A sereg elengedte a közlegényt, hogy meglátogassa rokonát, akit életében utoljára augusztus 12-én látott. Két nappal később, 46 éves korában elhunyt. A Királyt teljesen lesújtotta a hír, ugyanis nagyon közeli kapcsolatban voltak édesanyjával. Egyes beszámolók szerint olykor gügyögve becézték egymást.
A kiképzés után, október elsején a németországi Friedbergben állomásozó 3. páncélos hadosztályhoz csatlakozott. Az itteni bajtársai is hamar megkedvelték, ugyanis ezúttal sem kért kivételezést, ráadásul anyagilag is támogatta a katonai bázist: televízióval, valamint egyéb ruházati termékekkel lepte meg társait a karatézni tanuló Elvis. Friedbergben ismerte meg az akkor még csupán 14 esztendős Priscilla Beaulieu-t, akivel hét és fél éves kapcsolatuk után kötötték össze életüket. Habár sokan aggódtak (köztük maga a fiatal sztár is), hogy keresztet vethet zenei karrierjére, menedzsere biztatta, hogy a hadsereg még nagyobb népszerűséget fog hozni neki, mint a Special Services, ahol kapcsolatban maradhatott volna rajongóival. Igaza volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.