2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így harcoltunk a tuberkulózis ellen az ötvenes években

2015. március 31. 16:26

A sokáig gyógyíthatatlannak hitt TBC visszaszorítására tett szigorú intézkedések az 1950-es évektől kezdődtek, amikor az egészségügyi kormányzat, felismerve a veszélyt, harcot hirdetett a tömeges méretű járvánnyal szemben. Az Egészségügyi Minisztérium szigorú intézkedései azonban a gyakorlatban legtöbbször nem voltak kivitelezhetőek, s számtalan konfliktushoz vezettek, tudhatjuk meg Kocsis Piroska a Magyar Nemzeti Levéltár Archívumában megjelent legújabb cikkéből.

Fekvőkúra a TBC ellen

Március 24-ét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1982-ben a tuberkulózis világnapjává nyilvánította azzal a céllal, hogy felhívják az emberek figyelmét e népbetegség terjedésének veszélyeire. A tuberkulózis világnapjára emlékezve a Magyar Nemzeti Levéltár Archívuma levéltári források közreadásával mutatta be a tbc, mint első számú közegészségügyi probléma visszaszorítására tett szigorú intézkedéseket az 1950-es évek elején.

A tuberkulózis (tüdőbaj, tbc, gümőkór) az emberiség története során az egyik legtöbb halálesetet okozó betegség volt. Ezt az idült fertőző betegséget a Mycobacterium tuberculosis nevű baktérium okozza. A baktérium felfedezése Robert Koch (1843–1910) német orvos, mikrobiológus nevéhez fűződik, aki 1882. március 24-én, Berlinben tartott előadásán ismertette a tbc kórokozójának, a később róla elnevezett Koch-bacilusnak a felfedezését, amiért 1905-ben Nobel-díjjal tüntették ki. A baktérium leggyakrabban a tüdőt támadja meg. A gümőkór elnevezést azért kapta, mert a fertőzés során a tüdőben gumók keletkeznek. A gümő (gumó) latin neve tuberculum, amely viszont a tuberkulózis név alapja lett. A kór a nagymértékű szegénység és elmaradottság miatt népbetegséggé vált, a 19. század végén a halálozások 25–30 százalékának ez a betegség volt az okozója, a 20. század elején pedig évente átlagosan mintegy 70–75 ezer ember halt meg tbc-ben.

A tbc ősidők óta ismert kórkép, története szinte egyidős az emberiséggel. Évszázadokon keresztül gyógyíthatatlan betegségnek számított, a 19. század közepéig világszerte számos országban vezette a halálozási listákat. A legnagyobb veszélyt Európában jelentette, amikor megjelentek a zsúfolt ipari nyomornegyedek, s a rossz körülmények között élő legyengült ellenálló képességű lakosság könnyen megfertőződhetett.

A 19. század közepén kísérletet tettek a betegség kezelésére oly módon, hogy a tehetős beteget ún. tbc-szanatóriumban helyezték el, ahol bőséges ellátásban részesítették, és kellemes klímájú - általában hegyvidéki - gyógyhelyen naponta 16-24 órán át fektették. Egyes betegek meggyógyultak, túlnyomó többségük azonban meghalt. Így távolról sem biztos, hogy az ún. szanatóriumi fekvőkúrának bármilyen hatása is lett volna.

A 20. század elején, 1901-ben nyitotta meg kapuit az Erzsébet Királyné Szanatórium, amelynek alapítását báró Korányi Frigyes (1828-1913) orvos kezdeményezte, aki aktív szerepet vállalt a tuberkulózis elleni küzdelemben. A két világháború között a tbc-s betegekért államtitkári rangban sokat tett Johan Béla (1889-1983) orvos, az Országos Közegészségügyi Intézet megalapítója. Ő kezdeményezte a tuberkulózis elleni első törvényeket, amelyeknek hatására elkezdődött a tüdőgondozói hálózat kiépítése.

A második világháború után a tüdőbetegség elleni munka újabb lendületet kapott, és a betegség elleni fellépés kiemelt állami feladattá vált, hiszen a világháború pusztításai nyomán nemcsak a gondozó intézetek hevertek romokban, hanem a lakosság egészségi állapota is nagyon rossz volt. Előtérbe került a megelőzés szemlélete. 1948-ban már minden járásban volt tüdőgondozó intézet, számuk 1944 és 1955 között 145-ről 180-ra emelkedett, ugyanakkor a tüdőbetegek kezelését szolgáló kórházi ágyak száma is megsokszorozódott, és ingyenessé vált a gyógyszerellátás. A tbc elleni küzdelmet szakmailag az Országos Korányi Tbc Intézet irányította. A hathatós és szigorú intézkedések hatására a halálozás az 1938. évi szinthez képest egytizedére csökkent.

A betegség visszaszorítására tett szigorú intézkedések az 1950-es évektől kezdődtek, amikor az egészségügyi kormányzat, felismerve a veszélyt, harcot hirdetett a tömeges méretű járvánnyal szemben. Évente mintegy 30-35 ezer új beteget regisztráltak, s közülük több mint ötezer gyermek volt. A betegség megfékezése és visszaszorítása érdekében kialakított tüdőgondozói hálózat, majd a lakosság tüdőszűrésének elrendelése és rendszeresítése, a felfedezett új betegek ingyenes gyógykezelése és az újonnan felfedezett, első hatékony gyógyszerek megjelenése, valamint a csecsemők BCG oltása nagymértékben hozzájárult a tbc-s betegek folyamatos csökkenéséhez.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár