7 végzetes pillanat

Így gondolkodott egy brit nő a századfordulón az afrikaiakról

2018. július 25. 17:58 Múlt-kor

A fiatal Amelia Jackman tanítónőként érkezett Nagy-Britanniából egy nyugat-afrikai brit gyarmatra. A brit nő legnagyobb meglepetésére fűszoknyás törzsi népek helyett az európai kultúrát kitanult, művelt bennszülöttekkel találkozott. Az itt eltöltött idejét naplójában részletesen dokumentálta, amely hiteles képet ad az utókornak az akkoriban kiéleződő társadalmi feszültségekről, és a kultúrák sokszor ellentmondásokat eredményező keveredéséről is.

Amelia Jackman
Amelia Jackman egy ember vontatta hintón, 1894.

Habár a 19. században közismert volt az európaiak körében, hogy egészségügyileg igen kockázatos – az akkoriban „a fehér ember sírjának” nevezett – Afrikába látogatni, ám az ott lejátszódó társadalmi folyamatokra nem figyeltek ennyire. A helyiek és a brit hódítóik között konfliktus alakult ki, ahogy az utóbbiak evidenciaként kezelték az egyházi és a hivatali hierarchiában elfoglalt vezető pozíciójukat. Míg a magasan képzett nyugat-afrikai értelmiség felfelé tört volna, a szembenálló britekben megerősödött a rasszista hozzáállás.

Ezt a korszakot átélhetően és őszintén festi le a naplójában egy brit tanítónő, Amelia Jackman, aki az akkori Aranypartnak nevezett nyugat-afrikai brit gyarmatra (ma Ghána) utazott, hogy az ottani keresztény iskolában tanítsa a helyi gyerekeket. A kolónia legidősebb hittérítőjétől, Dennis Kemptől hallott a lehetőségről: az új leányiskolába kerestek igazgatónőt. A harmincegy éves Amelia önként jelentkezett a pozíció betöltésére, mert amellett, hogy emberi és hitbéli elvek vezérelték, az állásajánlat magasabb státuszt és egy egzotikus kultúra felfedezését is ígérte.

Az utazás során írt naplójegyzetei hűen tanúskodnak arról, hogyan vélekedtek az európaiak akkortájt Afrikáról: „Alig várom, hogy lássam a Fekete Kontinenst.” Azonban az óceánparti Accra nevű településre érkeztekor egészen más emberekkel találkozott, mint amilyeneket elképzelt. A helyi afrikai lakosok folyékonyan beszéltek angolul, európai ruhákat viseltek, és emellett magasan képzettek voltak – néhányan közülük angol iskolában és egyetemen tanultak.

Ameliával szívélyesen bántak az afrikai felsőbb körök, gyakran járt a társaságukba, és egy a helyi metodistákkal tartott teapartiról is beszámolt, amelyen – ahogy megjegyezte – csak ő maga és a már említett Kemp és neje voltak fehérbőrűek. Amelia kellemesen érezte magát az afrikai értelmiség összejövetelein, de kívülállóként néha naivabban ítélte meg a helyzetet, mint azok a britek, akik már régóta ott éltek és próbálták fenntartani a kívánt hierarchiát. Így írt a szüleinek szánt levelében: „Minden bennszülött nagyon kedves velem, de Mr. és Mrs. Kemp szerint ez csak egy ideig tart, előbb-utóbb mindenkire ráunnak és új arcokat akarnak… Isten kegyelmével reménykedem, hogy azután is pártfogolnak majd.”

Az egyházi szertartások külön voltak megtartva angolul és a helyi nyelven, amelyet Amelia elkezdett megtanulni. Miután részt vett egy helyieknek szóló imádságon, így írt a levelében a szüleinek: „Más európaikat nem érdekli, de én élveztem. Túl nagy a súrlódás a helyi és az európai miniszterek között. Persze tudom, hogy az őslakosok nagyon fárasztóak, és ha egy kis hatalomhoz jutnak, egyből többet akarnak, de engednünk kell nekik. Néha Mrs. Kempet annyira kiborítja, ahogyan vele és a férjével bánnak, hogy nem bírja szavakkal kifejezni az indulatait.”

1893-ban Dennis Kempnek megromlott a kapcsolata az afrikai miniszterekkel. Ez főként annak köszönhető, hogy a pap degradáló megjegyzést tett arra a helyi szokásra, miszerint a férjek és feleségek külön töltik el az étkezést. Bár az afrikai miniszterek támogatták a gyermekeik angol oktatását, egyre büszkébbek lettek a népük hagyatékára, és érzékenyebbek az életvitelükre vonatkozó ítélkezésekre, főleg, ha azoknak nem volt bibliai alapjuk.

Amelia nem kérdőjelezte meg az európai megszállók hatalmát az afrikaiak felett, de elismerte intellektuális képességeiket és képzettségüket. A nővérének szánt levelében így írt: „Egy itteni barátunk, Abraham nagyon kedves ember. Olyan jól iskolázott.” Továbbá, hogy „az afrikai gyerekek jobban megtanulták a katekizmust, mint az angolok”. Az iskolában Amelia bibliaórát is tartott, amelyen a gyerekek meglepően okos kérdéseket tettek fel. Tudatában volt azonban a terjengő rasszista eszméknek is, és egyszer, miután hallotta a gyerekeket énekelni, ezt írta a naplójába: „hogyan is tehetjük fel azt a kérdést, hogy megéri-e vesződni ezen emberek miatt?” A gyerekek iránti szeretete viszonzásra talált, és a szülők örömmel vitték az ő iskolájába csemetéiket. Viszont, ahogyan sok európait Afrikában, Ameliát is korán ragadta el a halál – mindössze három hónapig bírta. A nyugati-parti láznak nevezett betegség rövidesen elhatalmasodott rajta, és 1894. december 13-án meghalt.

Amelia ellentmondásos tapasztalatai egy változó, összetett társadalomnak mutatnak tükröt. Élvezte az afrikai keresztény közösség társaságát, de fehérbőrű tanárként nem kérdőjelezte meg a feljebbvalóságát. Az ott élő britek között találkozott harsány rasszista véleményekkel, de ő faji kérdések nélkül kötött ismeretségeket. Mindez olyan helyen és korban történt, amikor a helyiek egyre kevésbé tűrték az angolok beavatkozását a kultúrájukba, bár lehet, hogy Amelia nem érzékelte teljes mértékben ezt az elutasítást. A kedélyes vasárnapi teapartik mögé rejtve már morajlottak a korai ellentétek , amelyek aztán ellenállásban és függetlenségi mozgalmakban bontakoztak ki a századforduló tájékán.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Az Arany-part térképe 1896-ból

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!