Hősként tűrte Haynau börtönét Kossuth Zsuzsa, a sebesült katonák önzetlen ápolónője
Kossuth Zsuzsa valós, de regényes alakja egy harcos, kemény, modern nőtípust idéz elénk. Törékeny alkatával hatalmas tettetek hajtott végre. Nem rettent vissza semmitől. Átitatva a demokrácia, a szabadság szellemével, intelligenciájával nemcsak méltó szellemi társa és segítője volt Kossuth Lajosnak, de aktív politikai és szervezőmunkát is vállalt a szabadságharcban megsérült katonák kórházi ellátásában. Az elnyomás alatt a lázadás hazai szálait fogta össze, férfiakat megszégyenítő erővel szállt szembe vallatóival. Végül bátyjának sorsában osztozva hazájának elhagyására kényszerült.
Nő nemzeti színekben
„Ragyogó szépség: termete, mint hajladozó pálma, barna fürtjei alól azok a mesébe néző kék szemek villannak elő, melyek pillantásában mindig ott lebeg a parázsló tűz, s tojásdad arcán az a leírhatatlan keleti andalgás, mely hol mélabút, hol rejtélyt tükröztet, de mindig megigéz: ez annak a Kossuth Zsuzsának hű ábrázolása, ki Kossuth Lajosnak negyedik s így legkisebb húga volt s ki irattárak elfeledett s megsárgult papírjai között várja, hogy a magyar irodalom –regényírás vagy drámai művészet – őt fölfedezze” – így írt legendás alakjáról az Új Idők című lap 1935-ben.
Kossuth Zsuzsa 1817-ben született a Kossuth család nyolcadik, de az élve maradottak közül a negyedik, legkisebb leánygyermekeként. Igen élénk agyú, érdeklődő, szép ifjú hölgy lett, akit 15 évvel idősebb bátyja, Lajos gondosan taníttatott, elsősorban a haza szeretetére, nyelvekre és történelemre. Az 1831-es koleralázadásban Kossuth Lajos táblabíró kolerabiztosként mint „egészségőr” tevékenykedett, és Zsuskát (bátyja így szólította) magával vitte ezekre az „érdekegyeztető” megbeszélésekre, pedig a lány akkor még csak 14 éves volt.
Az apa elszegényedése miatt a család Pestre került, és Kossuth Lajos lett az eltartó. Zsuska besegített bátyja mindennapi hírlapírói munkájába és a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésébe, ezenkívül lebonyolította a levelezését. Megismerkedett a kor vezető politikusaival, bátyja ismerőseivel. Mint ifjú hölgynek az első bálok döntő szerepet játszottak további életében. Kossuth börtönben volt, amikor az 1838. márciusi nagy árvízben Zsuzsa mentette és költöztette vidékre a szüleit.
Kossuth szabadulása után ismerkedett meg Zsuzsanna bátyja menyasszonyának, Meszlényi Teréziának a fiútestvérével. Rudolf egy személyben volt Fejér vármegyei követ, földbirtokos, ügyvéd és hírlapíró. A két testvérpár – a Kossuthok és a Meszlényiek – 1841-ben házasodtak össze: először januárban Lajos Teréziával, aztán áprilisban Zsuzsanna Rudolffal.
A Meszlényi pár a sárbogárdi birtokra költözött, ahol 1842-ben Gizella, majd 1843-ban Ilona lányuk született meg. Pozsonyban 1844-ben az Országos Védegylet létrehívásánál a házaspár is megjelent, hiszen Rudolf, mint Kossuth feltétlen híve, alapítója lett a társaságnak, amely a hazai gazdaság és az ipar támogatását, megerősödését s felemelkedését jelölte meg fő céljául. A védegyleti bálon mindenki nagy érdeklődéssel figyelte, ki milyen ruhában jelenik meg. Változatlanul törékeny alakjára Zsuzsanna hófehér ruhát öltött, s hosszú zöld övébe egy hatalmas piros rózsát szúrt, így szimbolizálva a magyar nemzet színeit.
Nemcsak szép volt és divatos, de aktív politikai munkát is végzett. Fejér megyében férjével megalapította a helyi Védegyletet, amely szorgalmazta a hazai termékek fogyasztását, a magyar textilipar és a magyar mesteremberek piacképességének növelését. A megyei bálon a Védegylet nőtagjai tüntetőleg viseltek hazai kékfestőanyagból készült ruhát, Kossuth Zsuzsa is ilyen egyszerű, pöttyös mintázatú ruhát csináltatott.
Az 1845-ös országos gyűlésen ő képviselte a megyei Védegyletet, a tanácskozás írásos jelentését is ő készítette el. 1846-ban Meszlényi tagja lett Kossuth oldalán az Ellenzéki Pártnak, amikor az egyre erősödő reformmozgalom aktív politikai hangulata mindenkit reményekkel töltött el. 1848-ban épp a harmadik gyermeküket várták, amikor a 34 éves Rudolf hirtelen meghalt tüdő- és agyhártyagyulladásban.
Férje elhunytával nagy teher nehezedett Zsuzsanna vállára: a közelgő szülése (pár hét múltán adott életet fiának, Rudolfnak) és a gyász egyidejűsége mély szomorúságba, szinte depresszióba taszította. Csendben próbálta meg túlélni ezt a sötét időszakot, nem sejtve azt, hogy további élete újabb nehézségeket tartogat még a számára. A családi és politikai események gyorsan peregtek. A márciusi forradalmat a szabadságharc valósága váltotta fel. A megözvegyült Zsuzsanna idős édesanyjával és gyerekeivel Pestre költözött. Majd, a Függetlenségi Nyilatkozat után követték a kormányt és a kormányzóelnököt, Kossuth Lajost Debrecenbe.
Kossuth Zsuzsa azt üzente
Zsuzsanna rendkívül aktívan és tevékenyen vetette bele magát a munkába. 1849 elején Flór Ferenccel, a Hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetőjével való tanácskozás után országos főápolónőnek és az Országos Kórodai Főápolónői Intézet vezetőjének nevezték ki teljes felhatalmazással. Feladata többek között a tábori kórházakban az ápolási munkák megszervezése, az ápolónők alkalmazása, a felszerelések biztosítása, a kötszerek gyűjtése lett. Utóbbiak hiánya miatt országos akció indult el a sebesültek ellátásának biztosítására, a felhívás hatására fonókban készítettek kötözőgyolcsokat. E társadalmi mozgalom emlékére festette meg Munkácsy Mihály a Tépéscsinálók című festményét (1871), amelynek központi alakja, egy fiatal nő – ugyan szőke hajfonattal – Kossuth Zsuzsát szimbolizálja.
Az ápolási munkákhoz Zsuzsanna ápolónőket, önkénteseket toborzott. „Minden nő, aki erőt érez magában, keresse fel a helyben, vagy vidéken lévő kórházakat… Ha valaki vánkoson piheni egészséges álmát, megvédett hajlékban, vegye ki feje alól és adja azoknak, kik sebben és nehéz szenvedésekben sínylődnek a haza megmentésének nehéz munkája után…” – tette közzé felszólítását a Közlöny című hivatalos lapban. A segítőkész magyar lányokkal, asszonyokkal ugyanakkor a kritériumait is tudatta: munkatársaitól megkövetelte, hogy az ápolás alatt legyen „rend, pontosság, tisztaság, józan és szelíd erkölcsi viselet, önfeláldozó hűség, és gyöngédség azok iránt, kik ép ifjúságukat és életüket áldozzák a haza szabadságáért”.
Nagyon komoly, rekordteljesítménynek tekinthető, hogy alig négy hónap alatt 72 tábori kórházat szervezett közel húszezer sérült katona számára. Az orvosi műszerek hiányának és a készletek kimerülésének pótlására a nagyváradi „állami kardgyárban” egy orvosegészségügyi műhelyt rendeztetett be. A budai Császár- és Sárosfürdőt (a későbbi Lukács fürdőt) katonai intézetekké alakította a sérült vitézek tisztálkodása és gyógyítása érdekében (ekkor még nem alakultak ki a később divatos balneoterápiás fürdőkezelések).
Ápolni és harcolni kötelesség
A világosi fegyverletétel után Kossuth Lajos anyját, Saroltát és húgát a három gyermekével árulás következtében elfogták, s a Habsburgok börtönébe kerültek. Fia, Rudolf kétévesen kanyarós lett, Gizella lánya „nyavalyatörős” (epilepsziás) rohamokat kapott, ő a kivégzését várta, mint megannyi elfogott nemzeti hős társa. Mindeközben Viktória királynő kellemetlen kérdéseket tett fel az osztrák nagykövetnek: „Mi történik Magyarországon a nőkkel? Önöknél a gyermekeket is bebörtönzik?” A diplomata hebegve tiltakozott, de az uralkodó rápirított: a három Meszlényi–Kossuth gyereket rabságban tartják!
Még osztrák tisztek is mellette vallottak, olyanok, akik sebesülten az ő gondos ápolásában részesültek. Hiszen vérbeli ápolónőként a beteget, a sebesültet hovatartozás nélkül látta el. Hősként tűrte Haynau börtönét, a haditörvényszéken remek szónoklatú védőbeszédben vágott vissza bíráinak („Megtettem kötelességemet, mint magyar nő: ápoltam a sebesülteket, magyarokat, osztrákokat egyaránt.”), s ennek köszönhetően végül ejtették a vádat ellene.
Kossuth Törökországban, majd Amerikában próbálta ébren tartani a forradalom ügyét, Zsuzsa anyjukkal Pesten élt, és a Kecskeméti utcában megnyitott leánynevelő intézetéből származó jövedelméből tartotta el a családot. Mint számos hazafi, ő sem tudott belenyugodni a vereségbe, és bekapcsolódott a Makk-féle összeesküvésbe (1851), amely mozgósította az itthoni erőket, a hadsereg újjászervezését. A felkelést Makk József tüzér ezredes és Jubál Károly tanár (Lajos gyerekeinek tanítója) vezette. Jubál és Zsuzsa egymásra találtak, eljegyezték egymást, Makk pedig kiutazott Törökországba Kossuth Lajoshoz, akitől határozott utasítást kapott, hogy az ügybe ne keverje bele a családját, ám hazatérve Jubál mégis felkereste Kossuth Zsuzsát.
A szervezkedés szálait Zsuzsanna tartotta kézben, a levelezéseket is ő bonyolította le, erről az osztrák hatóság közvetlen informálók segítségével értesült. Bíró Mihály marosszéki alkirálybíró, az összeesküvés tagja maga játszotta osztrák kézre az egész felkelést. Mindenkit elfogtak, sokakat kivégeztek, többek között Jubál Károlyt is, akinek személyes tárgyai között ott találtak két gyűrűt, az egyiket Kossuth Zsuzsa bevésett nevével. Egy hajnali rajtaütéskor letartóztatták Zsuzsannát, így került ismét börtönbe. A kivert ablakú cellában kiújult a tüdőbetegsége, leromlott az állapota, ezért a bécsi rabkórházba vitték. Míg készítették ellene a felségsértési vádakat, senkivel nem érintkezhetett.
Ez is érdekelhet
Csupán Milly nővére rövid látogatását engedélyezték, ám ez elegendő volt a számára, hogy kicsempésztessen egy levelet, benne pontos utasításokkal, mit kell eltüntetni a hatóság elől. Más rabtársak vallottak, de Zsuzsa sziklaszilárdan tagadott, nem hagyta magát megtörni, „vallomásaival” minden szálat elvágott a nyomozás elől, így védve rabtársait. Közben az amerikai követség Kossuth hatására közbenjárt az érdekében, majd miután semmilyen terhelő bizonyítékot nem találtak ellene – hiszen azokat időben eltüntették – másfél év után szabadon engedték, de felszólították, hogy anyjával és a gyerekeivel azonnal hagyja el az Osztrák Császárságot.
Közben elveszítette, eltemette fiát, Rudolfot. Brüsszelben megtelepedve kilencen éltek egy fedél alatt: Karolina, az anya, Lujza, a testvér és Zsuzsa rossz egészségi állapotban saját, valamint testvérei gyerekeivel. Csipkeverő iskolát nyitottak, Zsuzsanna éjjel szappant főzött, hogy enni tudjon adni szeretteinek. Karolina életereje egyre fogyott, majd 1853-ban eltávozott az élők sorából, Zsuzsanna pedig a családdal áthajózott Amerikába, ahol nehéz vállalkozásokba kezdve, haldokolva is küzdött a négerellenességgel. 37 éves volt, amikor 1854. június 29-én tüdővészben meghalt.
