Honnan származnak a különféle karácsonyfadíszek?
2019. december 20. 09:33 Múlt-kor
A karácsonyi készülődés fontos része minden évben a karácsonyfa felállítása, és ennek, valamint a lakás vagy ház egyéb részeinek hangulatos feldíszítése. A fények, girlandok, angyalkák és más díszek évről évre változatosabb formákat öltenek, az óriási választékban pedig már-már elvész eredetük története, holott ennek tudatában talán még jobban értékeljük látványukat.
Korábban
A girlandok
A karácsonyfa köré tekerhető hagyományos, ezüstszínű girlandok ugyan napjainkban leginkább műanyagból készülnek, eredetileg sokkal nagyobb értéket képviseltek, ugyanis valódi ezüstből készültek.
Az ezüstgirlandok a 17. század elején jelentek meg német nyelvterületen, ahol ezüstművesek készítették őket rendkívül vékonyra kalapált ezüstlapokból.
Első készítőjük neve a múlt homályába vész, népszerűségük folytán azonban a girlandok gyártása nem is maradt meg sokáig kézműves tevékenységnek: hamar megjelentek a gépek, amelyek nagyobb mennyiségben és gyorsabban képesek voltak előállítani őket.
A valódi ezüsttel ára mellett egy másik nagy gond is volt: a közelében elhelyezett karácsonyi gyertyák lángjától elfeketedett, így megjelentek az ónból, illetve ólomból készült változatok is. Ezek rendszerint túl nehezek voltak ahhoz, hogy a karácsonyfa ágai sokáig tartsák őket, ezért a műanyag változatok 20. századi elérhetővé válásával (elsőként Nagy-Britanniában) a valódi fémekből készült girlandok szinte teljesen el is tűntek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap