Hollandia már tavaly bocsánatot kért Srebrenicáért
2015. június 26. 11:34 MTI
Hollandia csütörtökön, egy év késéssel közölte, hogy bocsánatot kért olyan boszniai muzulmánok haláláért, akiket az 1995-ös srebrenicai mészárlás alatt gyilkoltak meg boszniai szerb katonák, miután elhurcolták őket a holland békefenntartók közeli bázisáról.
Korábban
Jeanine Hennis-Plasschaert védelmi miniszter tavaly júniusban találkozott Mohamed és Ibro Nuhanovic, valamint Rizo Musztafic hozzátartozóival és bocsánatot kért tőlük - közölte a hágai védelmi tárca csütörtökön. Hollandia "sajnálja, hogy az áldozatoknak el kellett hagyniuk a tábort" - fogalmaztak a kommünikében.
A minisztérium szóvivője elmondta, a bejelentésre azért csak most került sor, mert arra vártak, hogy rendeződjenek a folyamatban lévő kártérítési ügyek. Az illetékes közölte, sikerült megállapodásra jutniuk az áldozatok hozzátartozóival, a kártérítés pontos összegét azonban nem árulta el. Hollandia tavaly áprilisban azt ajánlotta, hogy fejenként húszezer eurós kártérítést folyósít a három áldozat rokonainak, a családok ügyvédje viszont szégyenletesnek nevezte ezt az összeget.
A holland legfelsőbb bíróság 2013 szeptemberében a hozzátartozók által még 2002-ben kezdeményezett eljárásban kimondta az ország felelősségét Mohamed és Ibro Nuhanovic, valamint Rizo Musztafic halálában. A testület úgy ítélte meg, hogy a mészárlás idején Srebrenicában szolgáló - elvben a város civil lakosságát védő - holland békefenntartóknak nem lett volna szabad átadni a bázisukon dolgozó férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek.
A mintegy nyolcezer halálos áldozatot - köztük főleg férfiak és fiúk életét - követelő 1995. július 11-i vérontást a második világháborút követő időszak legszörnyűbb tömegmészárlásaként tartják számon. Az incidens idején elvben holland ENSZ-békefenntartók védték Srebrenicát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap