Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
2020. február 2. 08:35 Csernus Szilveszter
Korábban
Lipót császár diplomája
Gróf Bethlen Miklós a már ismét császári uralom alá került Erdélybe hozta vissza a császár törvényjavaslatát, a Diploma Leopoldinumot. A fenti ajánlásokhoz igazodó oklevél megtárgyalására 1691. január 10-én Fogarasban ült össze ismét az erdélyi országgyűlés. Egyik első dolgaként a három erdélyi rend 18-án hűséget esküdött I. Lipót német-római császárnak és magyar királynak, valamint utódjának, Józsefnek. Ezzel a rendek is végleg lemondtak a török uralomról, szuverenitásukat a szultánról a császár-királyra helyezvén.
Thököly második betörését időközben a császári lovasság szorította vissza, biztos hátteret teremtve a lipóti alkotmány elfogadásához. A diplomának megfelelően gubernátornak Bánffy Györgyöt, míg kancellárnak Bethlen Miklóst választották. Az újabb "szokásos nyári" török hadjáratot (amelyet Thököly újabb erdélyi betörése kísért) augusztus 19-én Szalánkeménnél állította meg a keresztény sereg.
A Diploma Leopoldinum némely helyen módosítani kívánt változatát nyolc hónap várakozás után, december 4-i keltezéssel írta csak alá a császár, amit az év utolsó napján az erdélyi rendek is elfogadtak, így a Diploma Leopoldinum második változata Erdély törvényei közé iktattatott. A Diploma II. Apafi Mihályt leginkább érintő része uralkodásának "elhalasztásáról" szólt: "mint tizennégy éves ifju, a törvények szerint (melyek iránt a nemes rendek szent engedelmességgel viseltetnek) huszadik esztendeje előtt a kormányra serdültnek nem tekinthetik".
A Diploma megerősítette Erdély bevett vallásainak szabad gyakorlását, érvényben tartotta korábbi kiváltságait, a kincstári adót pedig (feltehetően a Thököly adópolitikáját utánozva) békeidőben évi 50 ezer, míg háború esetén 400 ezer aranytallérban állapította meg (tekintve, hogy még folyt a felszabadító háború, a Diploma elfogadását követő években ez utóbbi behajtására került sor).
A nemesség nehezen tudta megemészteni, hogy a császárnak döntési joga lett olyan vallási, vagy kiváltságokkal kapcsolatos ügyekben, amelyekben a rendek nem tudnak megegyezni. A Diplomának megfelelően császári erők őrizték a fontosabb várakat, míg az uralkodó kérdését Apafi felnőtté válása esetére szándékosan kerülte az okmány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.