Hogyan becézték társai Henry Ford magyar mérnökét, Galamb Józsefet?
2019. november 20. 14:21 Múlt-kor
Vajon hollandusnak hívták? Esetleg az éhes magyarnak becézték? Vagy azzal a névvel illették, hogy az ember aki sohasem alszik? Ehhez hasonló, különleges történelmi kérdések százai várják Önt és társait a Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű, kvízalapú társasjátékában.
Korábban
A Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű társasjátéka a hétvégi házibulik és családi összejövetelek elmaradhatatlan partikelléke. A tudásalapú, magyar kvízjátékot elsősorban azok fogják élvezni, akik magukon is tudnak egy jót nevetni. És persze azok sem csalódnak majd, akik jól ismerik a Múlt-kort.
Öt brit tudósból négy és fél ezt ajánlja.
Nem árt tudni: nem érdemes komolyan venni az első helyet, mert egy óvatlan pillanatban a legokosabbak is könnyedén az utolsó helyen találhatják magukat. Egy kis szerencsével pedig a sereghajtókból akár elsők is lehetnek.
Amikor megalkottuk ezt a játékot, az vezérelt bennünket, hogy újra rangot adjunk a megszerzett tudásnak, és a felszínes hétköznapok mellett kellő érdeklődést és igényt ébresszünk a minőségi partikellékek, így többek között a Múlt-kor társasjátéka iránt is. Ahol a szerencse mellett azért az általános műveltségnek is jókora szerep jut.
Őszintén reméljük, hogy a klasszikus társasok kedvelőinek sok örömet és vidám perceket fogunk szerezni a Múlt-kor társasjátékával.
Életkor: 14+
Játékosok száma: 3-6
Játékidő: 30-60 perc
Nem kell történésznek lenned ahhoz, hogy élvezd ezt a játékot. Elég, ha csak szeretsz egy jót nevetni.
A jó válasz egyébként az első lehetőség: a fiatal Galamb Józsefet hollandusnak nevezték társai a tengerentúlon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.