Hitler legközelebbi bizalmasából ellenségévé vált „Dr. Sedgwick”
2021. február 17. 15:08 Múlt-kor
Korábban
Hitler erkölcsi kódja
Ernst Franz Sedgwick Hanfstaengl 1887-ben született Münchenben egy fontos német üzletember és egy amerikai nő fiaként, így a Harvardra mehetett tanulni, és New Yorkba költözött, ahol családot alapított. 1922-ben a Hanfstaengl család visszaköltözött a háború utáni Németországba. Az anyaországba való visszatérés nem önkéntes volt, hanem annak következménye, hogy a családi vállalkozást az amerikaiak az I. világháború végén lefoglalták.
Hanfstaengl 1923-ban, Münchenben ismerte meg Adolf Hitlert. Részt vett a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt gyűlésein, amelyeket a bajor főváros sörözői közül a legforgalmasabban, a Bürgerbräukellerben tartottak. Ebből a sörcsarnokból indult Hitler és hívei főszereplésével még ezen év november 8-án a sikertelen puccskísérlet a német kormány ellen.
Hanfstaengl számára világossá vált, hogy − amint fogalmazott − Hitler a kiválasztott, és neki kell az „új életszakaszába” lépett német népet vezetnie. A sikertelen államcsíny után befogadta a politikai bukástól lelkileg összeomlott és a rendőrség elől menekülő pártvezetőt, s a München külvárosában lévő házában bújtatta el.
Ahogy Hanfstaengl visszaemlékezéseiben írta, őt és feleségét is meglepte a hisztérikus Hitler, aki egy revolverrel a kezében kiabált: „Ez a vég! Nem hagyom, hogy azok a disznók elfogjanak! Előbb inkább lelövöm magam!” A memoárja szerint felesége, a néhány dzsúdzsucu mozdulatot ismerő Helen volt az, aki odament Hitlerhez, és gyorsan elvette tőle a fegyvert, megakadályozva ezzel az öngyilkosságot.
Néhány hónappal később Hitlert öt év börtönbüntetésre ítélték, ám ténylegesen csak nyolc hónapot töltött a rácsok mögött. Amikor visszatért, tanácsot és barátságot kért Ernst Hanfstaengltől, akit egyik legjobb „tanítványának” nevezett. Mindezt nem ok nélkül tette, hiszen a német–amerikai üzletember nagylelkű adományokat juttatott a náci pártnak, valamint gondoskodott a Mein Kampf kiadásáról, amelyet Hitler a börtönben vetett papírra. Nem mellesleg fia keresztapjává a német pártvezetőt választotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.