2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

„Hitler benzinkútjának” amerikai bombázása súlyos áldozatokkal járt, eredménnyel azonban alig

2020. július 16. 14:50 Múlt-kor

1943. augusztus 1-jén a kora reggeli órákban összesen 177 darab B–24 Liberator típusú bombázórepülő emelkedett a levegőbe a líbiai Bengázi közelében található szövetséges kifutópályákról, és mintegy 1700 főnyi személyzetükkel északkelet felé vették az irányt a Földközi-tenger felett. Kezdetét vette a Tidal Wave (Szökőár) hadművelet, a második világháború egyik legmerészebb – és legdrágább – bombázómissziója.

B–24
Alacsonyan szálló amerikai B–24-es bombázó a ploiești olajfinomítók felett, 1943. augusztus 1. (kép forrása: Wikimedia Commons)

Alacsonyan repülve

A küldetés célpontja a romániai Ploiești városa közelében fekvő olajfinomító-komplexum volt, amely a Harmadik Birodalom és szövetségeseinek haderői által használt üzemanyag mintegy egyharmadát biztosította.

A „Hitler benzinkútja” névvel is illetett finomítók óriási stratégiai jelentőséggel bírtak a szövetséges vezetés számára, amely abban reménykedett, hogy megsemmisítésével halálos csapást sikerül mérni a német hadigépezetre.

Addigi hasonló csapásaik során a szövetségesek a nagy magasságból végrehajtott, „precíziósnak” nevezett (a kifejezés a mai technika ismeretében megmosolyogtató) bombatámadásokat részesítették előnyben. Az igen jól védett ploiești-i olajfinomítók sikeres megtámadásához azonban új tervre volt szükség.

Jacob Smart ezredes fejéből pattant ki a célpont meglepetésszerű, alacsonyan történő megközelítése, amellyel a bombázók nagyobb eséllyel kerülnék el a német radarberendezések általi érzékelést.

Ekkoriban a B–24-es volt az egyetlen bombázótípus a szövetségesek hadrendjében, amely képes volt megtenni az oda-vissza több, mint 3000 kilométeres távot Bengázi és Ploiești között. Az amerikai hadsereg légierői (önálló fegyvernemmé csak 1947-ben vált) öt, B–24-esekkel repülő bombázócsoportját jelölték ki a feladatra: a 9. légierőtől a 98. és 376., míg a 8. légierőtől a 44., a 93. és a 389. bombázócsoportot.

„A lényeg az volt, hogy a bombázórajok teljes rádiócsendben követik egymást a célponthoz, hogy ne legyen esélyük a német ütegeknek felkészülni rájuk” – mondta el Joe Duran, akinek egy rokona, Joseph Avendano a 93. bombázócsoport kötelékében vett részt a ploiești-i misszióban.

A „vándorcirkusznak” is nevezett 93. bombázócsoport már az észak-afrikai partraszállás, a Torch (Fáklya) hadművelet során kitüntette magát, és Olaszország inváziójában is tevékenyen részt vett – az egység tagjainak csoportképe 1943 júliusában a Life magazin címlapján is megjelent.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A Columbia Aquila olajfinomító lángol a támadást követően (kép forrása: Wikimedia Commons)A Sandman nevű B–24-es felszálláshoz készül Bengázinál (kép forrása: afhistory.af.mil)A Columbia Aquila olajfinomító a magasból a támadást követően – néhány bombatölcséren kívül jobbára sértetlen maradt (kép forrása: Wikimedia Commons)Alacsonyan szálló B–24-esek Ploiești közelében (kép forrása: Wikimedia Commons)
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár