2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hihetetlen képek a századfordulós női bokszolókról

2018. május 31. 13:28 Múlt-kor

Londonban a női ökölvívás az 1720-as években vette kezdetét, a cél a pénzjutalom és a látványosság volt. Szabályok ekkor még nem léteztek, így annak rendje és módja szerint a 19. századra már egy igen hírhedt és véres sporttá nőtte ki magát. A Vintage Everyday összeállításában szerelő fotókon lévő asszonyokat látva ma már csak mosolygunk, pedig az olykor fűzős ruhákban és több rétegnyi szoknyában küzdő amazonok komoly károkat tudtak okozni a másikban. A főként Ausztráliában, a Brit-szigeteken és az Egyesült Államokban elterjedt ökölvívás olykor birkózásba fordult, volt, hogy puszta kézzel – bokszkesztyű nélkül – estek a másiknak. A népszerű látványosság már akkor is tisztán kereskedelmi célú volt, a küzdelmek sokszor egy olyan show keretében zajlottak, ahol sziámi ikreket vagy törpéket is mutogattak a nagyérdeműnek. A 19. század második felében több amerikai és európai államban is betiltották a női küzdelmeket, ám titokban természetesen továbbra is zajlottak, majd szervezettebb keretek között újból engedélyezték őket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Hattie Madders az Bessie és Minnie Gordon, azaz a Gordon-nővérek a tengerentúlon voltak ismertekFiatal nő gyakorlás közben 1890 körülHattie Stewart 1883-ban. A hírhedt asszony szerte az Egyesült Államokban turnézott, és közben férfiakkal is megverekedett.Két ismeretlen bokszoló lány a 19. század végénAusztrál bokszolónők 1916-banSydneytől északra 1895-benA Bennett-nővérek 1910 és 1910 között kápráztatták el az amerikai közönséget bokszoló és birkózó tudásukkalA Bennett-nővérekA Carlson-nővérek 1925 körülAz ausztrál asszonyok sem maradtak le a britek mögöttA német származású Kussin és a hazai színekben felálló Edwards bokszolnak 1912 márciusában valahol az Egyesült ÁllamokbanVicki Baum gyakorol az 1920-as évekbeli BerlinbenEgy berlini boksziskolában 1909-benA Carlson-nővérek az 1920-as években voltak híresek a sokat mondó Wrestling Fat Girls néven

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár