Hét uralkodói kép, amely hatással volt a történelem menetére
2018. május 17. 12:28 Múlt-kor
Korábban
Nefertiti mellszobra
A történelem egyik leghíresebb műremeke, a berlini Neues Museumban található Nefertiti-mellszobor sokkal többet jelent egy szép arcnál. Szimmetrikus arca érzékisége és idomossága, telt, mosolygó ajkai és ívelt nyaka egy hús-vér nőt ábrázolnak – ezzel igencsak távol áll a korábbi hideg, rideg fáraói ábrázolásoktól. Magában foglalja a vallási fordulatot, amelyet Nefertiti és férje, Ehnaton (eredetileg IV. Amenhotep, uralkodott Kr. e. 1353-1336) fáraó véghezvittek az úgynevezett Amarna-korban.
Az egyiptomi fáraók – és ezáltal az egyiptomi nép – évezredeken keresztül több istent imádtak. Ez Ehnaton trónra lépésével Kr. e. 1353-ban megváltozott. A fáraó egyetlen isten, Aten, a Nap kultuszát tette kizárólagossá, és gyakorlatilag betiltotta a régi vallást. Az uralkodói család a hivatalos művészeten és építészeten keresztül vezényelte az Aten-kultusz propagandáját, amelynek az is része volt, hogy személyessé és egyénivé tette a hagyományosan személytelen fáraói imázst. Az új vallás a jelenre fókuszált, míg a korábbi a töretlen örökkévalóságra. Ez az új hangsúly „talán a legjobban az Amarna-kori reliefek és festészet közvetlen, dinamikus minőségében fedezhető fel,” – írja James P. Allen amerikai egyiptológus „Amarna fenséges női” című könyvében – „szemben az egyiptomi művészetre általában jellemző formalitással és statikussággal.”
Ez a vallási és művészeti forradalom azonban rövid életűnek bizonyult. Ehnaton halála után vallását elvetették, és az Aten napisten nevében készített műremekek többségét valamilyen módon újrahasznosították, vagy elpusztították. Nefertiti kísértő arca azonban tovább él.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től](/ih0Ax/label/.cut-640x400/761.jpg)
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)