Hét uralkodói kép, amely hatással volt a történelem menetére
2018. május 17. 12:28 Múlt-kor
Korábban
Klevei Anna angol királyné
VIII. Henrik angol király legendás német festője, ifj. Hans Holbein 1539-ben nehéz helyzetbe került. A hajadon Klevei Annáról, királya egyik legújabb potenciális menyasszonyáról kellett portrét készítenie. Anna családja fontos stratégiai szövetségese volt Angliának. A temperamentumos Henriket, aki már negyedik feleségét kereste, biztosították a lány szépségéről. „Minden férfi dicséri eme hölgy szépségét mind arca, mind teste vonatkozásában” – mondta neki tanácsadója és minisztere, Thomas Cromwell. „Úgy tűnik ki a hercegnőhöz [Dániai Krisztina milánói hercegnőhöz, Henrik másik ekkori kiszemeltjéhez] képest, ahogyan az arany Nap az ezüst Holdhoz képest.”
Holbein festménye a szóbeli beszámolók megerősítéséül szolgált. Miközben Anna apja, a klevei herceg emberei figyelték minden ecsetvonását, egyszerre kellett hízelgő és realisztikus ábrázolást készítenie a hercegnőről. Az elkészült festményen egy szép, kellemes arcú nő volt, ami vélhetően meggyőzte Henriket. A festményből két példány készült – az egyik ma a párizsi Louvre-ban, a másik a londoni Victoria and Albert Museumban található. Habár a kutatók vitatják, mennyi befolyása lehetett a festménynek Henrik döntésére, kétségtelen, hogy annak megtekintése nélkül a király nem egyezett volna bele a házasságba.
Személyes találkozásuk alkalmával, 1540 újév napján, Henrik azonnal visszataszítva érezte magát Anna valódi látványától. „Nem tetszik!” – kiabálta tanácsadóinak. Házasságuk csupán hat hónapig tartott, válásuk után Henrik még két nőt vett feleségül (Catherine Howardot és Catherine Parrt), egyiküket (Howardot) le is fejeztette. Anna végül Angliában telepedett le, válásuk után Henrik húgául fogadta. Túlélte nem csak volt férjét, de annak özvegyét is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- New Yorkban is elismerést aratott Gundel Károly étterme 20:20
- Gróf Batthyány Lajosné élete 18:05
- Óriási érdeklődés fókuszában Rippl-Rónai József gyönyörű festménye 17:09
- Időnként a Napkirály szellemével is szóba elegyedett a bajor II. Lajos 14:20
- Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal 14:05
- Csütörtöktől láthatjuk a mozikban a Semmelweis című filmet 13:24
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20