Hét rendkívüli dolog, amelyet egyes középkori hercegnők megtehettek
2019. április 5. 13:05 Múlt-kor
Korábban
Író és olvasó hercegnők
A 14. század elején Woodstocki Mária, Eduárd negyedik lánya elrendelte egy édesapja uralkodását összefoglaló mű elkészítését. A mű a francia nyelv általa is beszélt anglonormand dialektusában íródott, ami arra utal, hogy ő maga kívánta olvasni. Az írás Mária életét érintő részei szinte önéletrajzi hatásúak.
Mária nem volt egyedül az olvasás szeretetében. Habár az „írástudás” a korban azt jelentette, hogy valaki folyékonyan tud írni és olvasni latinul – a papságon, kevés apácán, és a világi férfiak és nők elenyésző hányadán kívül ez keveseknek adatott meg –, Máriát és testvéreit mind megtanította olvasni igen tanult édesanyjuk, Kasztíliai Eleonóra. Latin tudásuk elegendő volt ahhoz, hogy a legfőbb imákat el tudják mondani, mivel a betűk kiejtését kimondottan erre a célra készült cambridge-i könyvekből gyakorolták. Jól ismerték azonban az anglonormand románcokat, históriákat, és vallásos műveket, amelyeket gyakorta olvastak együtt más nőkkel kis csoportokban.
Az olvasni tudó hercegnőnél is ritkább volt az, aki vetni is tudta a betűket a középkori írnokok bonyolult és körülményes írásmódjával. Lehetséges, hogy a hercegnők ebben sem voltak képzetlenek – az udvari számadásokban több éven át feltűnik az írótáblák vásárlása, ami arra utal, hogy Mária legidősebb testvére, Eleonóra még késő kamaszkorában is gyakorolta az írást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap