Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből
2020. július 7. 15:35 Múlt-kor
Korábban
Szent Kolumba
Kevés tény tudható biztosan a bencés apátról, aki mind Írország, mind Skócia egyik védőszentjének számít. Az ír gael nyelven Colm Cille, azaz „az egyház galambja” néven ismert férfi 521 körül született a mai Donegal megyei Gartanban, és 30 évesen csatlakozott a papsághoz a mai Meath megyei Clonard apátságában.
Amikor unokatestvére, Fiachra mac Ciaráin herceg földbirtokot adományozott neki Derryben, ott saját kolostort épített, ahonnan aztán a szigetország északi felét bejárva hirdette az igét, és egy évtized leforgása alatt további 30 kolostort alapított.
Szent Kolumba mindazonáltal nem feltétlenül volt mindenben a szentség mintaképe. Buzgósága sokakat elidegenített az új vallástól, 563-ban pedig közreműködött két ír törzs között egy háború kirobbantásában – ezért feljebbvalói kiátkozással is megfenyegették.
Végül „csupán” Írországból tiltották ki: 12 társával Skóciába távozott, ahol a mai ország nyugati területén lévő Dál Riata királyságban telepedett le. Iona apró szigetén kapott engedélyt a kolostoralapításra, hátralevő életének nagy részét itt töltötte.
Ionából végül a nyugati világ egyik fontos vallási és kulturális központja lett, zarándokhellyé és uralkodók temetkezési helyévé is vált.
Érdekesség, hogy 565-ben Szent Kolumba állítólag a Loch Ness-i szörnnyel is találkozott, ezt tekintik a mitikus lény első írásos említésének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap