Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből
2020. július 7. 15:35 Múlt-kor
Korábban
Canterburyi Szent Tamás
A Thomas Becket néven született angol férfi talán a legellentmondásosabb a szentek sorában – kortársai közül aligha gondolhatta bárki, hogy Canterbury érseke és II. Henrik király tanácsadója a katolikus kánon részévé válik majd.
A jómódú angol kereskedőcsaládból származó Becket tehetségét korán felismerte az uralkodó, aki megtette kancellárjává, és bizalmas viszonyt ápolt vele. Amikor az addigi canterburyi érsek, Theobald 1161-ben meghalt, Henrik alig egy évvel később Becketet tette meg utódjának, úgy gondolván, rajta keresztül majd könnyen irányítja az egyházi folyamatokat.
Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy Becket lelkiismeretesen tölti be posztját, és az egyház pártját fogja a különböző kérdésekben. A királlyal való barátsága megromlott, és az érsek 1164-ben kénytelen volt Franciaországba menekülni, Henrik pedig hosszas vitát folytatott a Vatikánnal a canterburyi érsek kinevezésének jogáról.
1170-ben Becket visszatért Angliába, és kiátkozott több püspököt, akik vele szemben a király pártját fogták. Ezzel ismét magára haragította Henriket, ami végül 1170. december 29-ének véres eseményeihez vezetett.
Négy lovag – úgy gondolván, Henrik holtan akarja látni az érseket – a canterburyi székesegyház nyugati kereszthajójában meggyilkolta Becketet, vérével borítva a templom padlóját, és azonnali mártírt kreálva belőle.
Később kialakított szentélyéhez nem csak Angliából, de Franciaországból is érkeztek zarándokok, és jelentős kultusz alakult ki Becket vérének állítólagos gyógyító hatása körül.
A vér első állítólagos csodatétele 1171 januárjából való, ezt követően pedig megsokasodtak az ilyen esetekről szóló beszámolók. Canterburyből Európa egyik leglátogatottabb zarándokhelye lett, Becketet pedig nem egészen három évvel halála után, 1173 hamvazószerdáján (február 21-én) az itáliai Segniben szentté avatta III. Sándor pápa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap