Hét jóslat, amely valóra vált
2015. május 29. 08:35
Korábban
Egy újabb világégés
Az 1918. november 8-i német forradalom után 11-én a szövetségesek részéről Foch marsall, az új német kormány képviseletében pedig Erzberger miniszter aláírták a 36 napra szóló fegyverszüneti szerződést. Ennek értelmében a német hadseregnek 15 napon belül ki kellett ürítenie Franciaország, Belgium, Luxemburg, Elzász-Lotaringia területeit. Haladéktalanul vissza kellett vonni a német katonai egységeket az egykori Osztrák-Magyar Monarchia, Törökország és Románia területeiről.
A fegyverszünet pontjaiban még viszonylag kevés kivetnivalót (Elzász-Lotaringia területeit kivéve) talált a vesztes Németország, azonban 1919 nyarán a párizsi békekonferencia az országra olyan békeszerződést kényszerített, amely revánsért kiáltott. Foch marsallhoz hasonlóan több politikus is felemelte szavát a versailles-i szerződések ellen, érvelésük szerint a vesztes országokat nem kellene megalázni, hiszen bár az adott pillanatban valóban a padlón volt a gazdaságuk, mikor megerősödnek, elégtételt kívánnak majd venni. A marsallra nem hallgattak a dölyfös győztesek (főként a francia vezetőség), ekkor - 1919 júniusában - hangzott el híres mondata: „ez nem béke, ez fegyverszünet húsz évre”. Jóslata csupán néhány hónapot tévedett: 1939. szeptember elsején Lengyelország lerohanásával kezdetét vette a második világháború.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Múlt-kor magazin 2019/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/758.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap