Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját
2017. március 18. 09:07
Korábban
Róma ifjú konzula
Az előkelő patríciusi családból származó Marcus Valerius Corvus egy legenda szerint azzal szerzett magának először hírnevet, amikor egy gallok elleni hadjárat során önként jelentkezett, hogy megvív egy hatalmas termetű gall harcossal, aki a csata előtt azzal kérkedett, hogy bármelyik római katonával egymaga elbír. A történet szerint párviadaluk közben egy holló szállt rá az ifjú Valerius sisakjára. A madár egy váratlan pillanatban a gall arcába repült, elterelve annak figyelmét, alkalmat adva arra, hogy Valerius végezzen vele. Az eset emlékére kapta Corvus nevet, ami latinul hollót jelent.
A történet igazságtartalmától függetlenül Corvus rendkívüli népszerűségnek örvendett Rómában, és Kr. e. 348-ban távollétében, mindössze 22 éves korában választották konzullá. Hosszú élete során számos kiemelkedő haditettet vitt véghez és kulcsszerepet játszott a szamniszok ellen vívott háborúkban. Rengetek tisztséget viselt és összesen hat alkalommal választották konzullá, sőt két alkalommal a diktátor tisztséget is viselte. Diktátor kinevezésére általában a legnagyobb válságok idején került sor Rómában, így például Kr. e. 342-ben Corvus azért kapott egy időre teljhatalmat, hogy megoltalmazza Róma városát, amikor több légió fellázadt a kormányzat ellen és a főváros felé vonult. Katonai sikerei emlékét felhasználva a lázadók bizalmába férkőzött és tárgyalások útján békés megoldást talált a konfliktusra. Az elbeszélések szerint hatodik konzulságát követően nyugdíjba vonult a politikai élettől és Kr. e. 270-ben, 100 éves korában halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.