Hét híres szerető, aki megrázta a világot
2018. október 4. 18:53 Múlt-kor
Korábban
Wallis Simpson
A brit uralkodóház történetének egyik legnagyobb szerelmi botránya VIII. Edward brit uralkodó és az amerikai Wallis Simpson (1896-1986) nevéhez fűződik. Wallis egy lisztkereskedő leányaként látta meg a napvilágot Pennsylvaniában. Gyermekkorában tragédiák sorát kellett elviselnie, ám élete később a megfelelő mederbe terelődött, és koldusbot helyett színvonalas iskolák és partik várták. A kitűnő öltözködési stílusáról és jó modoráról is ismert leány 1916-ban elkötelezte magát az amerikai haditengerészet egyik pilótája mellett, akit munkája hamarosan a Távol-Keletre hívott, az asszony pedig követte őt. Hűsége azonban nem bizonyult töretlennek: szerelmi afférba keveredett egy argentin diplomatával, majd Kínában az olasz külügyminiszterrel, Galeazzo Ciano gróffal, Mussolini vejével szűrte össze a levet.
Második házassága idején – mely során felvette a Simpson nevet – Angliába költözött, ahol belevághatott a válság által nem érintett hajózási üzletbe. A brit társasági eseményeken ismerkedett meg Edward walesi herceggel, akinek ironikus módon szeretője, Lady Furness mutatta be Wallist. 1934-ben, miközben férje sorra bukott bele a különböző pénzügyleteibe, az asszony maga „váltotta le” Furnesst a herceg ágyában. A trónörökös mellett más szeretőkkel is viszonyt folytató Wallis az összes nőtt elkergette a herceg körül, aki szolgai módon kezdett el függeni a férjes asszonytól. A királyi család nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, mivel a trónörökös egyre jobban eltávolodott a hivatalos kötelezettségeitől.
Apja halála után, 1936. január 20-án Edward a Brit Birodalom uralkodója lett, de mivel az anglikán egyház komoly aggodalmának adott hangot az elvált asszonnyal kötendő házasság tervének hallatán, az év végén lemondott trónjáról. Miután Wallis is elvált második férjétől, 1937. június 4-én, az elhunyt V. György 72. születésnapján egybekeltek.
A Hitler által is szimpatikusnak mondott Wallis – akit eleinte nem akartak elismerni Windsor hercegnéjeként – férjével Franciaországban telepedett le. A királyi családhoz fűződő viszonyuk folyamatosan javult, ma mindketten a windsori kastély közelében fekvő Royal Burial Ground-ban alusszák örök álmukat. Wallis Simpson sírfeliratán pedig ez áll: ”Wallis, Windsor hercegnéje”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap