Hét híres haldokló utolsó mondata a középkorból
2015. október 2. 08:24
Az elmúlás előtti pillanatok sokakat megihletnek, és olykor még a gyermek is bölcs szavakkal a száján távozik az élők sorából. Ám nem lehet megjövendölni, mit hoz ki a haldoklóból az utolsó perc, amelyet még a halál árnyékában sem tudhatjuk pontosan, mikor jön el. Vannak, akik zsoltárból idéznek, sokan szentségelnek, mások a körülöttük lévőket szidják, és vannak, akiknek igen bizarr kívánság csúszik ki a szájukon.
Korábban
Aki a körülötte állókat szidta
„Az egyik legnagyobb nyomorúsága a hatalmasságoknak, hogy még halálos ágyukat is hízelgők hada veszi körül” – mondta a halálán lévő II. Piusz pápa 1464. augusztus 14-én. A mindössze hat éven át regnáló egyházfő az egyik leghíresebb reneszánsz pápa volt, aki azonban nem erkölcstelenségével, hanem a humanizmus, a tudományok, a régészet és a művészet elkötelezett pártolójaként vonult be a történelembe. A törökök elleni keresztes hadjáratot is tervezgető polihisztor egyházfő még pápasága előtt írt erotikus műve, a Két szerelmes históriája a kor bestsellere volt. A pápát III. Frigyes német-római császár még a „poeta laureatus” címmel ki is tüntette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap