Hét híres dadogó
2020. március 19. 15:18 Múlt-kor
Korábban
Marilyn Monroe
Minden idők legismertebb szexszimbólumát, Kennedy elnök szeretőjét, a tragikusan fiatalon elhunyt Marilyn Monroe-t (1926-1962) senkinek sem kell bemutatni. Nem túlzás azt állítani, hogy az 50-es években különleges kisugárzásával férfiak millióit megbabonázó díva maga volt a megtestesült nőideál. A második világháború alatt egy hadianyaggyár betanított munkásaként tevékenykedő Monroe bebizonyította: az amerikai álom létezik.
Kevesen tudják azonban, hogy a kis Norma Jeane beszédhibával küzdött. Egyik legjellegzetesebb védjegyét, lihegő, érzéki hangját is gyermekkori dadogásának köszönhette. A beszédzavar idővel elmúlt, ám gimnáziumi éveire visszatért, és további két éven át megkeserítette a fiatal lány életét. Bár végül egy beszédterapeuta segítségével elsajátította a helyes légzési technikát, és sikerült felülkerekednie a problémán, néha még felnőttként is előfordult, hogy elakadt a nyelve.
Beszédhibája a színpadon – sok, korábban hasonló problémával küzdő színész pályatársához hasonlóan – sokáig egyáltalán nem akadályozta. Az 1962-es, vagyis a színésznő halála évében forgatott, és végül befejezetlenül maradt Something’s Got to Give című film felvételei során azonban a stresszes magánélete és drogfüggősége miatt egyre rosszabb mentális állapotba kerülő Monroe dadogása még egyszer – utoljára – visszatért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.