Hét híres áprilisi tréfa
2019. április 1. 12:23 Múlt-kor
Korábban
A Loch Ness-i szörny teteme
1972. április első napján szerte a világban megjelent a hír, hogy megtalálták a Kr. u. 6. század óta fel-felbukkanó skóciai szörny tetemét, amelyet a tó környékén dolgozó észak-yorkshire-i Scarborough-ban lévő Flamingo Állatpark zoológusai fedeztek fel. A szakértői csapat előző nap éppen reggelizett, amikor értesítették őket, hogy valami különös, ám halottnak tűnő lényre bukkantak a vízben.
Az első jelentések arról szóltak, hogy a rettegett élőlény mintegy másfél tonnát nyom, zöld színű és pikkelyes. A szakértők megpróbálták Yorkshire-ba szállítani a kriptozoológia egyik legrejtélyesebb esetének maradványait. Felrakták egy teherautóba, és indultak is hazafelé, azonban Inverness város szirénázva érkező rendőrsége egy 1933-as törvényre hivatkozva – amely kimondja, hogy tilos elmozdítani azonosítatlan élőlényeket a Loch Ness-i tó környékéről – ezt megakadályozta.
Egy helyi vizsgálat végül megállapította, hogy a megtalált lény mégsem Nessie, hanem csupán egy, Skóciában nem őshonos elefántfóka teteme. Csak másnap derült ki a turpisság, hogy nem a sajtó képviselői voltak a szenzációhajhász tréfamesterek, a világméretű átverés felelősségét a Flamingo Park egyik munkatársa, a 23. születésnapját ünneplő John Shields vállalta magára. Kiderült, hogy a fóka egy héttel azelőtt hunyt el a Dudley Állatkertben. Shields leborotválta a bajuszát, kövekkel tömködte ki a szájüregét és lefagyasztotta, mielőtt a tóba hajította. Az volt a szándéka, hogy a kollégáit megtréfálja a közelgő április elseje alkalmából. Azonban a vicc a rendőrség megjelenésével már korántsem ütött akkorát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap