Hét arc a tömegből: az „időutazó”, az eltűnt, a hazug és a többiek
2020. szeptember 15. 08:24 Múlt-kor
Korábban
Klántagok gyűrűjében
„A fehér ruhás klántagok fényképeinek előhívásakor jelentős nehézségekbe ütköztem. Volt néhány fedetlen arc, és ezen arcok jóval sötétebbek a ruhák fehérségéhez képest, szinte lehetetlen volt, hogy ne tűnjenek feketéknek. Szörnyen sajnálom” – szabadkozott W. Eugene Smith amerikai fotós, aki az 1950-es években többek között a Ku Klux Klan-utódszervezetekről készített fotósorozatot Észak-Karolinában.
Habár az 1951-es fényképen a KKK-vezető meglehetősen riadtan mutat a fotósra, és szemmel láthatólag a többi klántagnak sincs ínyére, hogy maszk nélkül kapta le őket valaki, a fajgyűlölő gárda ekkor már korántsem a „régi” volt.
A polgárháború után alakult, majd a több ezernyi fekete lemészárlása miatt 1870-ben betiltott szervezet az 1910-20-as években kezdte élni második virágkorát.
Ekkor már nem csupán az afro-amerikaiak, hanem a kommunisták, a katolikusok, a bevándorlók, a zsidók, sőt a szakszervezetiek is a célkeresztbe kerültek, a tagok létszáma pedig 3-6 millióra emelkedett, köszönhetően annak, hogy már főként erőszakmentes szervezetként hirdette magát. Több-kevesebb sikerrel.
A fehérek társadalmi elsőrendűségét hirdető klán támogatottsága 1930-ra drasztikusan lecsökkent, köszönhetően a magas tagdíjaknak, a korrupciónak és elsősorban David C. Stephensonnak, aki az indianai szervezet népszerű vezetőjeként 1925-ben halálra erőszakolt egy fiatal tanítónőt.
A második világháború után a Ku Klux Klan utódszervezetei kis – céljukul elsősorban feketék megfélemlítését kitűző – terrorcsoportokká degradálódtak.
Mikor azonban Martin Luther Kinggel az élen megjelentek a polgárjogi mozgalom aktivistái, a taglétszám ismét növekedni kezdett. Csakúgy, mint az éjszakai gyűlések, a templomgyújtogatások és a gyilkosságok száma.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap