Házassága miatti lemondásával koronázta meg botrányos nőügyeit VIII. Eduárd
2022. december 29. 17:50 Múlt-kor
Korábban
Akiért egy trónt feladtak
Wallis Simpson addigra már túlesett egy váláson, de amikor először találkoztak Eduárddal, még szó sem volt szerelemről. Erre később került sor, amikor Thelma az Egyesült Államokba utazott meglátogatni a testvérét. Wallis lecsapott az alkalomra, és elfoglalta a helyét Eduárd oldalán. Thelma egy ideig csak annyit vett észre, hogy a walesi herceg hűvösebben viszonyult hozzá, ám hamarosan fény derült arra is, hogy immár nem ő a szeretője. Wallis nemcsak őt, hanem Fredát is eltávolította a herceg környezetéből.
1934 végére azonban a kapcsolatuk átmenetileg megromlott, elsősorban a nő uralkodásra hajlamos természete miatt. Azonban egy magánjachton végül újra egymásra találtak, olyannyira, hogy Eduárd arra is hajlandó volt, hogy bemutassa a szüleinek Wallist. György hallani sem akart az ekkor még férjnél lévő nőről, aki ráadásul elvált asszonyként be sem tehette volna a lábát az udvarba. 1935-ben nyilvánosan együtt nyaraltak Európában.
1936. január 20-án elhunyt V. György király, Eduárd pedig új uralkodóként nyilvánosan együtt mutatkozott a még mindig férjezett Wallisszal, ami arra utalt, hogy hamarosan meg fog vele házasodni. Ez aggasztotta a király édesanyját és a testvéreit, de a konzervatív politikusokat is, hiszen az angol király az anglikán egyház fejeként nem tehetett olyasmit, ami ellentétes annak tanításával.
VIII. Eduárd és Mrs. Simpson 1936-ban
Amikor végül Wallis a férje házasságtörése miatt sikeresen felbontotta a házasságát, a király kifejezte a házasodási szándékát Stanley Baldwin miniszterelnöknek. A javaslata értelmében morganatikus házasságot kötött volna, vagyis Wallis és Eduárd gyermekei nem örökölhették volna a trónt és apjuk címeit, és a felesége sem lett volna királyné. Baldwin és Ausztrália, Kanada valamint Dél-Afrika miniszterelnökei azonban elutasították a javaslatot, és Baldwin megfenyegette, hogy amennyiben mégis megházasodik Wallisszal, akkor lemondásra fogják felszólítani.
Az asszonyra ekkor nagy nyomás nehezedett, Franciaországban próbált elbújni a sajtó elől, sőt egy olyan nyilatkozatra is rávették, amely arról szólt, hogy hajlandó feladni a királyhoz fűződő viszonyát, hogy elejét vegye egy súlyos válságnak. Ám Eduárd addigra elkötelezte magát. 1936. december 11-én aláírta a lemondási nyilatkozatot, és elhagyta Nagy-Britanniát.
Meglepő módon csak hónapokkal később találkozott Wallisszal, és végül 1937. május 3-án házasodhattak össze Franciaországban. Eduárd megkapta a Windsor hercege címet, ám ez csak az ő személyének szólt, a felesége vagy a gyermekei nem örökölhették tőle. Végül a házasságukból nem születtek gyermekek, de egészen Eduárd 1972-ben bekövetkezett haláláig együtt éltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap