Hat világhírű kettős ügynök
2016. március 9. 08:35
Korábban
Akinek kulcsszerepe volt Hitler átverésében
Az 1912-ben, Barcelonában született Juan Pujol García figyelemre méltó kémkarrierjét megelőzően számos foglalkozást kipróbált: vezetett csirkefarmot, volt mozitulajdonos és egy szálloda élén is állt, ám mindegyik vállalkozása kudarcba fulladt. A második világháború kitörését követően a Hitlerrel szemben komoly ellenérzéseket tápláló Pujol felajánlotta szolgálatait a Spanyolországban működő brit hatóságoknak, akik azonban elsőre visszautasították az együttműködést. Ezt követően – magát fanatikus nácinak kiadva – a németeknél is jelentkezett, remélve, hogy ezzel meggyőzheti a briteket arról, hogy kémként alkalmazzák.
Pujolt Chapmanhez hasonlóan az Abwehr képezte ki. A katalán férfi feladatául azt jelölték ki, hogy állítson fel Nagy-Britanniában egy kémhálózatot, amely aztán fontos információkkal láthatja el a német katonai hírszerzést. Pujol ehelyett azonban Portugáliába utazott, ahol kitalált egy több mint két tucat álügynökből kiépített, nem létező „kémhálózatot”. A férfi – aki sohasem járt Angliában – ezt követően szakkönyvek és folyóiratok segítségével hírszerzési álriportokat fabrikált, elhitetve a nácikkal, hogy valóban Angliában tartózkodik. Eközben folyamatosan bombázta ajánlatával a briteket, akik 1942 tavaszán végül elfogadták a felajánlkozást. Pujol immár valóban Angliában utazott, ahol megkapta a remek színészi képességeire utaló Garbo fedőnevet. A kettős ügynök kulcsszerepet játszott abban, hogy hamis rádióadásokkal, valamint szimulált támadásokkal elhitessék a németekkel: a szövetségesek partraszállására 1944 nyarán nem Normadiában, hanem Pas de Calais-nál kerül majd sor.
Pujol a háború után Venezuelában telepedett le. 1949-ben a brit hatóságok – egy esetleges náci bosszútól tartva – közölték volt feleségével és gyermekeivel, hogy az egykori kettős ügynök maláriában meghalt (Afrikában). Néhány évtizeddel később egy történész azonban megtalálta a még mindig Venezuelában élő Pujolt, akiről a normandiai partraszállás 40. évfordulóján, 1984-ben mindenki megtudhatta, hogy még életben van. A férfi évtizedek után újra találkozhatott gyermekeivel. 1988-ban hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap