Hat természeti katasztrófa, amely rányomta bélyegét az európai történelemre
2018. március 6. 14:05
Korábban
Amikor befagyott az Al-Duna
1407 decembere dermesztő faggyal köszöntött Európára. Egyes beszámolók szerint Angliában a jég szétrepesztette a fákat, a madarak pedig reptükben fagytak meg. A Temze három hónapra úgy befagyott, hogy száraz lábbal végig lehetett rajta sétálni az egész évszakban.
A kemény tél nem csak északon, hanem Európa déli részein is éreztette hatását. A Boszporusz befagyott Konstantinápolynál és még az Al-Duna is befagyott, amire nem ismerünk más példát a történelemből. A tengeri közlekedés sok helyen teljesen megbénult, ahogy az Északi-tengert jéghegyek árasztották el. Ugyanakkor új közlekedési utak is megnyíltak, így például Dániából teljes biztonságban át lehetett lovagolni Norvégiába a befagyott szorosokon keresztül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.