Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
2017. december 7. 14:09
Korábban
Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság
A trianoni határok nem csak Magyarországon, de a szomszédos államokban is csalódást keltettek. A szerbek területi igényei a mai határoknál jóval északabbra nyúltak és ennek megfelelően igyekeztek kész helyzet elé állítani a békekonferenciát Baranya megye szinte teljes egészének katonai megszállásával. Terveiket akkor sem adták fel, amikor a békeszerződés már egyértelműen rendelkezett arról, hogy Baranya nagyobbik része és Pécs Magyarországhoz fog tartozni a jövőben is.
Pécs élén ekkor azonban Horthy formálódó rendszerével egyértelműen szembenálló, a Károlyi-kormányban majd a Tanácsköztársaság idején is fontos pozíciókat betöltő Linder Béla és köre állt, akik kérték arra kérték a délszláv államot, hogy védjék meg a területet, amíg Budapesten demokratikus kormány alakul.
Ahogy azonban egyre inkább elkerülhetetlennek látszott a magyar hadsereg bevonulása a Dunántúl déli térségébe, a pécsi szocialisták még egy utolsó kísérletet tettek. 1921. augusztus 14-én a szerbek által megszállt területek szakszervezeteit egy kongresszusra hívták Pécsre, ahol 15-20 ezer ember előtt egy új államot kiáltottak ki, Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság néven. A köztársaság első elnöke, a pécsi szerb családból származó festő, Dobrovits Péter lett.
A Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság azonban mindössze egy hetet élt meg. A délszláv hadsereg végül alávetette magát a békében foglaltaknak és kivonult a területről. A helyükre érkező Nemzeti Hadsereg bevonulása pedig augusztus 21-én lezárta a kis állam alig egy hetes történetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05