Hat kora újkori tanács a jó alváshoz
2019. március 13. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Becsüld meg saját ágyad
„Valaki az én ágyikómban aludt!” – szól a híres panasz az Aranyfürtöcske és a három medve című meséből, ami jól mutatja, az emberek már régtől fogva nagyra értékelik a saját ágyukban való alvás által nyújtott biztonságot és kényelmet, és nemigen kedvelik, ha ezt valaki megtöri – így volt ez az 1830-as években is, amikor Robert Southey meséje első ízben népszerűvé vált.
Az ágynak fontos szociális, rituális és érzelmi szerepe volt mindig is, emellett az emberek többsége itt pihenhette ki magát biztonságban és kényelemben. Őseink gyakran aludtak olyan takarók alatt, amelyek régóta a családban öröklődtek, és nem véletlen az sem, hogy az ágynemű gyakori nászajándék volt, illetve gyermekek születésekor is azt ajándékoztak.
Az asszonyok gyakran készítettek, vagy legalábbis díszítettek ágyneműt szeretteiknek, ezzel óriási szentimentális értékkel felruházva azt. Amikor a bírósági becsüsök az 1660-as években el akarták venni a yorkshire-i Alice Thornton értékes bársony ágyneműt, amelyet édesanyjától kapott, foggal-körömmel küzdött, hogy megtarthassa: ebben az ágyneműben hevert ki számos betegséget Alice és gyermekei is, és ebben alva gyászolta férje, William halálát is.
A személyes, ismerős tárgyak nem csak a 17. században bírtak hatalmas fontossággal az emberek számára, és a tudomány is igazolni látszik az emberek kötődését a már ismert alvóhelyekhez: „első éjszaka hatásnak” nevezik a kutatók azt a jelenséget, amikor valaki ismeretlen helyen rosszul alszik. Arra a következtetésre jutottak, hogy ilyenkor az agy egyik fele „éjjeliőr” üzemmódban van, ami nagyon enyhe alvást eredményez, hogy hamar észlelni tudja az ember az esetleges veszélyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap