Hat kevéssé ismert nő a középkorból, aki nem elégedett meg a neki szánt szereppel
2018. március 9. 18:42
Korábban
A vakmerő polihisztor
A női tudósok aktívak voltak mind a gyakorlati, mind az elméleti orvostudományban. Közülük a leghíresebb Bingeni Hildegárd, akit nem lehet egyik csoportba sem sorolni. Tudós, orvosprofesszor, zenész, teológus, misztikus – Hildegárdot a legtöbbet elért középkori nőként tartják számon. A német asszony a legbonyolultabb teológiai fogalmakat is elemezte, mint például a Szentháromságot.
Szembeszállva férfi feletteseivel az egyházban, gyakorta tudott érvényt szerezni akaratának, mint például amikor egy új zárdát alapított. Hildegárd írt az emberi testről is, költői nyelven fogalmazva meg még a szaporodást is a nők szemszögéből. Zenéje, melyet ma is gyakran adnak elő, azt a nézetét tükrözi, hogy az emberek a zenével kísérletet tesznek a Paradicsom kozmikus harmóniájának újrateremtésére, amely a bűnbeeséssel elveszett, amikor Ádámot és Évát kitaszították az Édenkertből. Hildegárd Ordo virtutum című művében, amely egy zenés liturgiai dráma, az ördög küzd a lélek erényeivel, és csak az ördögnek vannak szöveges részei, a lélek a zenén keresztül válaszol.
Hildegárd egyéb írásai között vannak teológiai, kozmológiai és látnoki témájúak is. „Ne legyen egyetlen férfi sem oly vakmerő, hogy hozzá merjen bármit adni eme íráshoz, nehogy kitöröltessen az élők könyvéből”, írta. Habár sok középkori nő fordult a vallás felé, hogy értelmet találjon benső életének, Hildegárd nyilvánosan is kommentálta az állami és egyházi politikát. Levelek tömkelegét írta a pápának és más egyháziaknak a megváltás és az egyház szervezésének témakörében. 1158 és 1170 között négy prédikáló körútra ment, ami hallatlan volt abban a korban, amikor a nőkkel szembeni elvárás az volt, hogy engedelmeskedjenek Szent Pál tilalmának, és ne tanítsanak vagy beszéljenek egyházi ügyekről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20