Hat kevéssé ismert nő a középkorból, aki nem elégedett meg a neki szánt szereppel
2018. március 9. 18:42
Korábban
A botrányos apáca
Héloïse d'Argenteuil már 20 éves korában Európa legműveltebb asszonyának számított. Abélard Péter ekkorra már felhördülést okozott értelmiségi körökben, a tiszteletnek örvendő idősebb teológusok között számos ellenséget szerezve. Héloïse nagybátyja, Fulbert a párizsi Notre Dame-ban volt klerikus, és felfogadta Pétert húga tanítójának. Később le is írta, hogy szándékában állt megtörni szüzességi fogadalmát ezzel a rábízott tanítvánnyal. Az idősebb tanító és a terhes kamasz botránya 1118-tól egész Párizsban közszájon forgott.
Első találkozásuk után nem sokkal Héloïse és Péter már vágyakozó tekintettel néztek egymásra, a tekintetek pedig érintésekké váltak. Ahogy Abélard nyíltan bevallotta: „Kezeim gyakrabban tévedtek a melleire, mint a könyv lapjaira.” Hamarosan testi szerelembe keveredtek: „Vágyaink nem hagyták kipróbálatlanul semmilyen formáját a szeretkezésnek, és ha a szerelem valami újjal rukkolt elő, annak csak örültünk.” Héloïse nagybátyja mit sem sejtett az egészből, mígnem egyszer rajtakapta a szerelmes párt. Ebben az időszakban Héloïse örömmel tudta meg, hogy terhes.
A pár titokban házasságot kötött, de miután Pétert a bosszúra szomjazó Fulbert emberei tragikus módon kiherélték, nem foglalkozott többé Héloïse-zal. Cserébe a lány briliáns, dühös és szenvedélyes leveleket írt. Bátran kijelentette: „Kedvesebb és tiszteletre méltóbb lenne, ha a szajhádnak neveznének” – levelében tisztában van azzal, hogy az ő szenvedélye tiszta, és a valódi szajhák azok a nők, akik a pozíció és a pénz miatt házasodnak.
„Különös” módon egy időben a tudósok nem hitték el, hogy egy nő ilyen intelligens leveleket tudott volna írni. Héloïse végül apácafőnöknő lett a Paracléte-ben, egy leányrendházakkal is rendelkező remeteségben, amelyek közül hatot Héloïse alapított. Haláláig főnöknő maradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap