Hat kevéssé ismert nő a középkorból, aki nem elégedett meg a neki szánt szereppel
2018. március 9. 18:42
Korábban
Jeruzsálem harcos védelmezője
A 11. századi Beverley Margit, aki Jeruzsálemben született angol szülei zarándokútja közben, éppen akkor tért vissza a Szentföldre, amikor Szaladin szultán elhatározta, hogy visszaveszi Jeruzsálemet a keresztesek fennhatósága alól. Margit a városban élt, amikor az ostrom alá került 1187 szeptemberében. A város zsúfolásig telt a többi elesett városból menekült emberekkel, miközben Szaladin csapatai körbevették. Sem élelmet, sem vizet nem lehetett a városba juttatni. Ebben a rémálomban mindenkinek részt kellett vennie a város védelemben.
A maradásra kényszerült Margit lelkesen látott munkához. „Egy férfi szerepét igyekeztem betölteni”, emlékszik vissza Margit egy mondatára fivére. Margit elmesélte neki: „A tizenöt napig tartó ostrom alatt minden katonai feladatot elláttam, amit tudtam: mellvértet viseltem, a falakon jártam-keltem, sisak helyett egy üsttel a fejemen. Bár nő voltam, harcosnak tűntem, hajítottam a fegyvert, és bár telve voltam félelemmel, megtanultam elrejteni gyengeségem.”
A meleg tikkasztó volt. A katonáknak folyamatosan harcolniuk kellett, hogy megakadályozzák az ellenség bejutását. A nők segítettek mind fegyverrel, mind az ostromgépek kezelésében, amikor nem volt elég férfi. Egy alkalommal, amikor Margit ivóvizet osztott a férfiaknak, egy ostromgép által hajított malomkő repült át a fal felett, és darabokra szakadt. Az egyik darab Margitot is eltalálta, véres sebet ejtve rajta, melynek nyomát élete végéig viselte.
Körülbelül két héttel a kezdete után az ostrom véget ért. Az ezután börtönbe vetett, megkínzott és megalázott Margit végül elnyerte szabadságát és visszatért Európába, ahol ciszterci laikus nővér lett egy franciaországi zárdában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap