Hat asszony a történelemből, akiket senki sem szeretett volna anyósának
2017. május 16. 08:30
Korábban
Sisi, a „bajor liba”
Ferenc József édesanyja, a befolyásos és célratörő Zsófia Friderika Dorottya Vilma bajor királyi hercegnő, osztrák főhercegné talán legnagyobb eredménye az volt, hogy sikerült meggyőznie egyébként sem túlságosan ambiciózus férjét, Habsburg-Lotaringiai Ferenc Károlyt, hogy fia javára mondjon le az osztrák császárságra, valamint a magyar és cseh királyi trónra vonatkozó igényéről. A császár édesanyja fia trónra emelését követően hozzálátott, hogy feleséget keressen az ifjú Ferenc Józsefnek. Választása húga egyik lányára, Erzsébetre esett. A később Sisiként ismertté vált Wittelsbach Erzsébet mindössze 16 éves volt, amikor 1854 áprilisában hozzáment Ferenc Józsefhez. Mindössze 10 hónappal később megszületett az első gyermek. Az anyós, aki nem különösebben kedvelte meg a menyét, és „bajor libának”, valamint „buta fiatal anyának” nevezte, eldöntötte, hogy magáról nevezi el a kislányt (Zsófia főhercegnő kétéves korában, tífuszban elhunyt). Ami még ennél is rosszabb, nem engedte menyének, hogy újszülött gyermekével, vagy a később született hárommal foglalkozzon. Bizonyos, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy Sisi és Ferenc József házassága tönkrement, a királyné depresszióba süllyedt, valamint anorexiától és bulimiától szenvedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap